Napi friss

Gaál Viktor elárulta, mit tesz a nyugdíjasokkal a mesterséges intelligencia

Házasság első látásra jóképű pszichológusa az életben is olyan visszafogott személyiség, mint a párkereső realityben. Pedig Viktornak van mire visszaemlékeznie, már eddig is izgalmas élet áll mögötte, és ki tudja, mit hoz számára a holnap.

Gaál Viktor családos ember, egy tízéves gyermek édesapja. A könyvírás mellett nem mindennapi hobbijai vannak: drónrepülőket épít és íjászkodik is. „Foglalkoztatott a magyarság eredete és a hagyományőrzés, ezért kezdtem el íjászatot tanulni. Szerintem ez egy szép sportág, és a természetben végezhető, ami szintén nagy előnye.” –  nyilatkozta laptársunknak a Meglepetés magazinnak.

Élményekre és utazásokra szeret költeni, de nem vágyik luxusdolgokra. „Földhözragadt ember vagyok. Számomra két dolog nagyon fontos: legyünk szeretetben és éljünk biztonságban.” De vajon hogyan látja önmagát öt-tíz év múlva? „Nos, jelenleg egy nemzetközi cég számára mesterséges intelligenciát fejlesztek. Ennek fényében pedig úgy látom, hogy az AI mindent felül fog írni, így nem is lehet megmondani, hogy mi lesz velem és az emberiséggel egy évtized múlva. Annyit biztosan tudok, hogy rugalmasan, nyitottan kell hozzáállni a változásokhoz, mert látható, hogy az elkerülhetetlen.”

A szakember azt mondja, a nyugdíjasoknak sincs félnivalójuk a jövőtől. „Úgy vélem, hogy az idősebb generáció is megtalálja majd a számára kedvező dolgokat a mesterséges intelligenciában.

Például az időskori magány enyhíthető lesz, hiszen mobiltelefonja már mindenkinek van, és a mesterséges intelligenciát helyesen használva nem érzik majd magukat egyedül. Az alkalmazást kezelve választ fognak kapni a kérdéseikre, a mindennapi használat során is nagy segítségükre lesz, akár egészségügyi vonatkozásban is.

Annyit mondhatok, nem kell rettegni a jövőtől. A mostani időszakot úgy írnám le, mint amikor az átlagember először a kezébe vette a számológépet az 1930-as években. A múlt században ez a szerkezet forradalmi újdonságnak számított, kezdetben sokan féltek tőle, de kiderült, hogy a használta megkönnyítette az emberek életét. A számológépek felett elmúlt az idő, most a mesterséges intelligenciát kell a magunkévá tennünk.”

Teljes cikk a legfrissebb Meglepetés magazinban:

Kiemelt kép: TV2

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!