Napi friss

Hiába várnak a rajongók Kulcsár Edina és G.w.M első nyilvános csókjára

Viszonylag sokat kellett várni arra, hogy a szerelmesek először jelenjenek meg egy nyilvános eseményen.

Az év elején viharos gyorsasággal derült ki, hogy Kulcsár Edinára a válása után rátalált a boldogság, napokig az újabb és újabb fejleményekről cikkezett a hazai sajtó. Arra viszont viszonylag sokat kellett várni, hogy az egykori szépségkirálynő és kedvese, G.w.M nyilvánosan jelenjen meg valahol. Erre végül nemrég a legújabb Batman-film premierjén került sor, ahol vidáman, nagy mosollyal az arcukon pózoltak a fényképezőgépek előtt. Edina az Egy ágyban című YouTube-műsorban mondta el, hogy miért vártak ennyit az első közös szerepléssel. „Sokszor volt kérdőjel bennem, hogy menjünk, ne menjünk – mondta, ahogy azt is, nem félelemből nem mentek korábban sehova együtt. – Muszáj tiszteletben tartani a másik két felet. Tényleg önhibánkon kívül történt ez a kommunikáció, hogy fel kellett vállalni ezt az egészet. Nyilván kellett volna, hogy elteljen idő, de nálunk olyan gyorsan történik minden, hogy igazából úgy gondoltuk, menjünk. Miért kellene bujkálnunk? Szerelmesek vagyunk, boldogok szeretnénk lenni – mondta, ezért is döntöttek úgy, hogy túlesnek az első nyilvános szereplésükön. Edina egyébként utólag úgy érzi, nem volt kellemetlen élmény a premier, mindenki kedvesen fogadta őket. A műsorvezető ezután felvetette, alig várja a páros első közös nyilvános csókját, amire egyből érkezett a válasz: – Olyan nem lesz!” Bár Edina válaszából az is kiderült, mindez nem rajta múlik, hanem a kedvesén, aki korábban is óvta magánéletét a nyilvánosságtól, így érthető, hogy az ilyen intim pillanatokat tényleg szeretné megtartani kettejüknek.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!