Rozs Erika életútja meglehetősen kalandos. Bár már középiskolás korában eldöntötte, hogy pszichológus szeretne lenni, azelőtt tett némi kitérőt. Éveken keresztül tudósítóként dolgozott a TV2-nél. Majd több csatornánál is megfordult, mígnem Japánba utazott. A riporterkedés mellett egy éjszakai karaokebárban énekelt.
„Az éneklés mellett sokat beszélgettem a vendégekkel, akik főként férfiak voltak. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy van egy olyan hozzáállásom, nyitottság bennem, aminek köszönhetően megnyíltak nekem az emberek.
A szexuális életüket illetően is. Akkor még nem voltam szakértője a témának. A visszajelzések alapján mégis sok hasznos tanáccsal láttam el a vendégeket. Egyre jobban elkezdtem érdeklődni a szexuálpszichológia iránt
– meséli a Házasság első látásra szakértője, aki végül egy évet töltött Kelet-Ázsiában, itthon pedig újra belevetette magát a tévézésbe, és az ATV-hez igazolt. – Ott ismerkedtem meg aztán a nagy ő-vel, a férjemmel, aki egyébként fejlesztőmérnökként dolgozik. Amikor az első gyerekünkkel várandós lettem, eldöntöttem, hogy visszatérek az eredeti elképzelésemhez, és kitanulom a pszichológiát.”
A teljes cikket a legfrissebb Best magazinban olvashatja:

Kiemelt kép: TV2




