Napi friss

Kiderítettük, miért jár haza Londonba Till Attila

A műsorvezető a Sztárban Sztár All Stars című show-ban kottyintotta el magát: a házassági évfordulójukat is a brit fővárosban ünnepelték a feleségével.

A TV2 zenés legutóbbi produkciójában Till Attila csak annyit mondott, hogy a múlt hetet Londonban töltötte. Nem fejtette ki, miért, ám kiderítettük, hogy Tilla szinte hazajár Londonba. „Nosztalgia túrán vagyok! Londonban lakott a nagymamám a második férjével, Sanyi papával” – így Tilla.

Sanyi papa nem a vérszerinti nagyapja volt a műsorvezetőnek. A férfi 1956 októberében ment külföldre, Tilla úgy tudja, az Egyesült Államok volt a célja, cowboy akart lenni, de Londonig jutott, ahol villanyszerelőként dolgozott. 1964-ben a felesége, Tilla nagymamája is követte őt, Angliába költözött hozzá.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Till Attila (@tillattila) által megosztott bejegyzés

„Először 1981-ben voltam itt kisgyerekként, aztán többször is. Egy ötemeletes játékbolt volt akkor az egyik legnagyobb csoda, Cadbury csokit is innen ismerem” – ezt már a közösségi oldalára posztolta a sztár. Tillát akkoriban sokan irigyelték, kevesen jutottak el Londonba, oda, ahova Tilla ma is szinte hazajár.

Mint minden alkalommal, most is járt a Red Lion pubban, amely az egyik legrégibb a brit fővárosban, s amit két magyar barátja vezet. A mostani utazásnak volt egy másik oka is, Tilla és felesége Kriszta itt ünnepelték a 28. házassági évfordulójukat.

Így nem csak a műsorvezető gyermekkora és a nagymamája került szóba Londonban, hanem az első, Krisztával közös emlékeik is. Például, hogy az első randevújuk után egy héttel Tilla a szerelméhez költözött, négy hónappal később feleségül vette, egy héttel a házasságkötés után pedig felesége első gyermekükkel volt várandós. Andor 1998-ban, Simon 2001-ben, Félix 2008-ban született.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Till Attila (@tillattila) által megosztott bejegyzés

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!