Az utóbbi időben két humorista, Laár András és Galla Miklós is nehéz anyagi helyzetbe került. Eladósodtak, számláikat nem tudtak kifizetni, alig maradt pénzük ennivalóra. Szörnyű volt a helyzetük. Segélykiáltásuk azonban nem maradt visszhang nélkül. Laár Andrásnak tízmillió forintot dobtak össze pár nap alatt a rajongói. Később ebből az összegből kétszázezer forintot adott Gallának, akinek szintén segítettek az emberek. „A pontos összeget nem tudom megmondani, de érkeztek még adományok és szerencsére minden adótartozásomat ki tudtam fizetni. Most úgy tűnik, sínen vagyok, maradt pénzem ételre és a közüzemi számlákra” – nyilatkozta Galla Miklós a Blikknek.
Dombóvári István besegít
Az egyik legnépszerűbb hazai humoristát, Dombóvári Istvánt sem hagyta nyugodni, hogy Laár és Galla adományokat kényszerült kérni. Úgy döntött, ő is segít rajtuk.
„Az egész gyerek- és fiatal felnőttkorom a Monty Pythonnal, a Holló Színházzal és a L’Art por l’art társulattal telt. Nagyon kedveltem őket és kedvelem ma is. Egyszerűen nem hagyott nyugodni a helyzet… Szerveztem nekik egy közös estet –nem tudom, volt-e már ilyen –, és mindketten örömmel elfogadták! Úgyhogy hamarosan a Jászkarajenői Petőfi Művelődési Ház és Könyvtárba érkezik egyetlen alkalommal ez a műsor.
A terembérletet, a fuvarozást és minden egyéb költséget én állok, a tiszta bevételt ők ketten kapják meg.
Hamarosan jövök a részletekkel, lesznek támogatói jegyek is, ha valaki nem tud eljönni, de szeretne hozzájárulni. Természetesen mindenkinek meg lehet a véleménye az egészről, de én most kizárólag azoknak a figyelmét kérem akik szívesen segítenek. Ők színpadi előadóművészek. Ők ezt tudják adni, mi pedig jegyvásárlással tudjuk ezt honorálni. Ez így méltó hozzájuk is és hozzánk is. Köszönöm mindenkinek, aki bármilyen formában is részt tud venni ebben a történetben” – írta Facebook-oldalán Dombóvári István.
Kiemelt kép: Nagy Zoltán, Fülöp Dániel, Szabó Lilla/fotocentral.hu




