Napi friss

Kiderült, miért Hevér Gábor lett a Pandora játékmestere

A napokban debütált műsorvezetőként az RTL képernyőjén Hevér Gábor. A Pandora – A szelence átka című realityre nem véletlenül választotta őt a csatorna, hiszen korábban egy másik hasonló stratégiai valóságshow, Az Árulók – ­Gyilkosság a kastélyban játékosaként már bizonyított.

Mondhatjuk azt, hogy Az Árulókban nézte ki magának Kónya Gergely, az RTL kreatív vezetője Hevér Gábort.

„Olyan műsorvezetőt kerestünk a Pandorára, aki a személyiségét tekintve, hiteles egy ilyen jellegű, magasabb polcra tett stratégiai realityben, másrészt jó játékos. Merthogy szerintem akkor tudsz igaziból jó játékmester lenni, hogyha egy párhuzamos valóságban te lennél az egyik legjobb játékos.

Az Árulókban láttuk Gábort játszani, és ott szerintem, és ez az én privát véleményem, a legjobb volt abban az évadban.”

Hevér Gábornak egyébként nem ez volt az első hasonló feladata. „Annak idején a Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiójában kezdtem dolgozni, tehát nem volt idegen számomra a tévés munka.” ­

Gábor azonban most messze nem csak képernyősként vett részt a forgatásokon: a háttérfeladatokból is kivette a részét. Nyugodtan mondhatjuk, átállt a túloldalra. Mint meséli, ezt is nagyon élvezte.

„Gergő azon kevés emberek közé tartozik, akiknek ugyanolyan gyors az agyuk, mint az enyém. Ami nem azt jelenti, hogy mindig jókat mondunk, de gyorsan mondjuk.

Ebben az a nagyon jó, hogy tíz perc alatt végig tudtunk venni, mondjuk, 6-8 variációt azokra a dolgokra, amikor ötleteltünk, hogy hogy készüljön a műsor, milyen dolgok legyenek. Valahogy mindig eljutottunk egy megoldásig. Nem csak üldögéltünk, piszkálgattuk a körmünket, meg négyzeteket rajzoltunk egy papírra…”

Erről beszélt még Hevér Gábor a podcastban

  • Hol láthatjuk ezután?
  • Hogyan jött a színház után a televíziózás?
  • Lesz-e szerkesztő vagy főszerkesztő?

A teljes beszélgetés ide kattintva hallgatható meg, és ha nemcsak hallgatnák, hanem néznék is, az alábbi videóban megtehetik.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!