Október 13-án debütált a TV2 tudományos párkereső realityjének harmadik évada, amely idén sem szűkölködik fordulatokban. Ráadásul rendhagyó módon szerda este egy újabb pár csatlakozik a kísérlethez. Bár egyelőre nem tudni, miért döntöttek így az alkotók – csupán az izgalmak fokozása vagy esetleg valaki idő előtt búcsút int a házassági kalandnak –, annyi már most biztosnak tűnik, hogy az új férjjelölt nem ismeretlen a nézők számára.
Jön a korábbi kedvenc?
A Házasság első látásra előző adásban már láthattuk a násznép arcán a döbbenetet, amikor a titokzatos férfi az oltárhoz lépkedett az újdonsült menyasszony, Tóth Bettina Zavira felé. Bár a csatorna szigorúan titkolja az új szereplő kilétét, a nézők fantáziáját alaposan megmozgatta a szakállas, őszülő, kreol bőrű férfi.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A közönség figyelmét az sem kerülte el, hogy a férjjelölt vendégei között két ismerős arc is feltűnt: mégpedig Kabai András és Szandavári Gergely, a műsor első évadának szereplői. Ez pedig erősíti azt a gyanút, hogy a TV2 egy korábbi kedvencét hozta vissza a képernyőre.
Saját magát leplezte le?
A rajongók körében egyre többen vélik úgy, hogy az új férj nem más, mint a kecskeméti küzdősport-oktató, Brem Laci, akit korábban Góbi Hildával hozták össze a szakemberek. Ám a házasságuk nem tartott sokáig. A válás után László az ismert tévéssel, Konyári Edinkával is próbálkozott, de az a kapcsolat sem bizonyult tartósnak.
Úgy tudni, hogy a jóképű küzdősportoktató a Tinderre is regisztrált, hátha ott rátalál az igazira. Ám úgy tűnik, a digitális randiuniverzum sem hozta meg számára a boldogságot. Ezek után az is elképzelhető, hogy a korábbi kudarc ellenére is újra bizalmat szavazott a szakértőknek, és ismét vakon mondja ki az igent?

A kommentelők mindenesetre biztosak benne, hogy László tér vissza a tudományos párkereső realitybe. A férfi ráadásul a minap egy beszédes, múltidéző posztot osztott meg a közösségi oldalán. A 24 óráig elérhető Facebook-bejegyzésben a Házasság első látásra első évadáról posztolt.
Persze, hogy valóban Brem László visszatér-e a műsorba, az csak ma este derül ki, amikor a TV2 végre felfedi a titokzatos vőlegény kilétét. Az viszont biztos: ha a feltételezések igaznak bizonyulnak, a 31 éves festőművész hölgy és László párosa garantáltan még izgalmasabbá teszi az elkövetkező eseményeket.
A kiemelt kép illusztráció (Fotó: Getty Images)




