Nevetve meséli a Storynak Szabó András Csuti, hogyan is zajlott közte és szerelme között az a beszélgetés, amikor először került szóba a renoválás. „Ha hiszitek, ha nem, az egész azzal indult, hogy Bius kitalálta, vegyünk egy új szőnyeget…”
Elajándékozza a bútorait
„Az új szőnyeg nem ment az étkezőszékekhez, így azokat is lecseréltük – magyarázza Csuti. – De azok meg elütöttek a fal színétől, ami meg már amúgy sem igazán tetszett nekünk, szóval átfestettük azt is. Miután ezzel elkészültünk, kiderült, hogy a kanapé sem klappol a falhoz, mint ahogy az étkezőhöz sem, tehát attól is megváltunk. Viszont az jó helyre ment! A TV2 Klub Újratervezés című műsor forgatásai alatt – egyébként már a hatodik évadot vesszük fel – sok olyan családdal találkoztam, akiknek kimondottan jól jönne egy-egy kifogástalan állapotban lévő bútor, mi pedig örömmel adtuk. Nemrég egy elektromos kandallót vittünk el egy családhoz. Szükségük volt rá, nekem meg volt egy pluszban.”




Fontos a jó példa
Mint mondja, a hétéves fiát, Medoxot és az ötéves lányát, Ninát tudatosan vonta be az ajándékozásba. „Korábban gyakran kérdezgették, főleg a fiam, hogy miről szól az Újratervezés, mi az én dolgom a műsorban. Ezzel tudtam nekik a leginkább megmutatni:
ha apának van valamije, amit nem használ, de másnak jól jönne, akkor odaadja.
Azt is szerettem volna, hogy lássák, nem mindenki él úgy, mint mi, és hogy nem minden magától értetődő. Azóta is sokat beszélnek arról, milyen jó volt, hogy ellátogattunk ahhoz a családhoz, és hogy segítettünk – magyarázza. – De visszakanyarodva a felújításhoz: amikor végre szép lett a nappali és a konyha,
be kellett látnunk, hogy nem elég a hely, és ideje a gyerekeket külön szobába tenni.
Már régóta nem fürdenek együtt, teljesen más meséket kérnek lefekvéskor, és értelemszerűen egészen más érdekli őket. Eldöntöttük tehát, hogy két új gyerekszobával bővítjük ki az otthonunkat.”
Párizsba szöktek
„Még a felújítás előtt elszöktünk Biussal Párizsba. Nemrégiben a Kiliti Boxing Art műsorvezetője voltam, aminek a tulajdonosa meghívott, hogy nézzünk meg egy meccset kint is – meséli Csuti. – Ha már így alakult, akkor szerveztünk köré egy városnézést, és ott ragadtunk pár napra. Bius volt a szervező, előre megtervezte, hol együnk, hova látogassunk el. Mondanom sem kell: reggeltől estig meg sem álltunk.”
Ragaszkodik a könyvekhez
A héten már érkeznek hozzájuk a munkások, és Csutiék abban bíznak, hogy másfél hónapon belül végeznek. „Van egy hatalmas erkélyünk az emeleten, azt építjük be. Tisztában vagyunk azzal, hogy a következő hetekben – ha nem hónapokban – nagy lesz a felfordulás nálunk, de a gyerekek miatt abszolút megéri. Úgy tervezem, hogy reggelente a munkások érkezése előtt elindulok otthonról, és csak azután megyek haza, ha már elmentek” – neveti el magát.
„Különben meg egy rossz szavunk nem lehet a felújítás miatt, szerencsések vagyunk, hogy egyáltalán van lehetőségünk bővíteni. Ezt is mondogatom a gyerekeimnek, mert szeretném, ha tisztában lennének a pénz értékével. Emellett persze igyekszem nekik mindent megadni.
Nagyon örülnek annak, hogy külön szobát kapnak, pont olyat, amilyet szeretnének. Medox imád focizni, szóval lesz egy saját Groupama Arénája
– tréfálkozik Csuti, majd pontosít: kisfia szobája futballtematikájú lesz, a kislányáé pedig hercegnős. – Nina egy olyan sminkasztalt kért, mint amilyen Biusnak is van. Én mindössze két dologhoz ragaszkodtam: legyen tanulósarok is a szobájukban, meg könyvespolc, telis-tele könyvekkel. Szerintem ez egy fair ajánlat!”
Kiemelt kép és fotók: Trenka Attila/fotocentral.hu




