Hazai sztár

Miller Dávid: „Minél nehezebb ez az időszak, annál jobban megedződöm”

Bevallotta a műsorvezető: túlvállalta magát. Egyszerre látható az RTL három nagyszabású show-műsorában, és még más munkái is voltak. Mégis megpróbálja a sok nehézséget inkább leckeként felfogni.

Második évadával tért vissza az RTL képernyőjére a LEGO Masters. Az egyik nagy különbség az előző szériához képest az, hogy a műsorvezető ezúttal nem Puskás Peti, hanem Miller Dávid.

Elődje Puskás Peti volt (Fotó: RTL)

Fájdalmas találkozás

Természetesen ő is gyerekként találkozott először a színes kockákkal. „Az első emlékem erről a játékról, amikor ráléptem kiskoromban. Ez volt az első találkozásom, és hogy úgy mondjam, rögtön nagyon intim kapcsolatba kerültünk – meséli nevetve. – Én körülbelül a 70-es, 80-as évekbeli szettekkel találkoztam, merthogy apukám régi LEGO-jával játszottam. Különböző kockák voltak összeöntve, és akkor azt építettem belőle, amit akartam. Éppen ezért én nagyon sokáig nem is tudtam, hogy vannak LEGO-szettek. Tehát én azt hittem, hogy LEGO-kockákat úgy kell összeépíteni, ahogy te gondolod. De aztán később azért rátaláltam én is a szettekre. Hét-nyolc éves koromig nagyon-nagyon intenzíven legóztam, aztán ez teljesen eltűnt az életemből egészen 2025-ig. Ugyanis akkor egyszer csak úgy voltam vele, hogy most ez kell a lelkemnek. Felkeltem, és egyszer csak a semmiből azt mondtam: vágyom arra, hogy egy kicsit így legózzak. Elmentem és ­megvettem egy nagy szettet. Másnap felkeltem, és láttam, hogy van egy nem fogadott hívásom. Vissza­hívtam és azt mondták, hogy ‚Szia, Dávid, lenne egy műsor, LEGO ­Masters, nem tudom, hallottál-e róla, érdekelne?’ Úgy voltam vele, ha ezt az ­univerzum most szándékosan elém dobta, akkor ­csapjunk bele. ­Annyira hiszek az élet által küldött jelekben, hogy nem lehetett kérdés, vállalom a feladatot.

Csakhogy éppen javában zajlott a Sztárbox-felkészülés. „Az edzőimmel megbeszéltem, mert a bokszfelkészülésemből egy eléggé markáns kimaradást ­jelentettek a forgatások, és ez azért picit stresszelt. De az edzők azt mondták, hogy ha ezen a két héten múlna az én felkészültségem, akkor az nagyon nagy baj lenne, és nyugodtan vállaljam el. Úgyhogy azt mondtam, én ezzel nem vitatkozom, jöjjön, aminek jönnie kell.”

A Sztárbox is nagy erőpróba volt a számára (Fotó: Trenka Attila/fotocentral.hu)

„Ez most sok”

Dávid most nagyon sűrű időszakon megy keresztül. Mert ­messze nem a LEGO Masters volt az egyetlen feladata mostanság. Forgatott egy sorozatban és az X-Faktorban, és ott volt a Sztárbox is, ami adásról adásra intenzív felkészülést igényel. „Be kell vallanom, hogy ez most sok. Nem tudtam annyira jól menedzselni az időmet. Meg nyilván a boksz az egy olyanfajta stressz­faktor, ami akkor is ott ül az embernek a vállán, amikor éppen nem bokszol. Akár a LEGO ­Masters-t forgattam, akár az X-Faktort, a boksz valami olyasmi volt, ami mindig kissé szorongatott. De nekem most ezzel kell főzni. Én úgy vagyok vele, hogy minél nehezebb most ez az időszak, annál jobban megedződöm ezalatt. A nehéz­ségeket próbálom a magam előnyére fordítani, és úgy érzem egyébként, hogy ahogy a boksz, úgy a legózás is sok mindenre tanít. Engem eleve megdöbbent az, hogy micsoda híd a korosztályok között. Mondj még egy ilyen dolgot, amit 35 évesen tudsz játszani a 60 éves édesapáddal, tudsz játszani 8 évesen a 89 éves nagypapáddal, tudsz játszani veled egykorúakkal, tudsz játszani lánnyal, fiúval, akivel csak szeretnél. A csapatmunka, a kreativitás, a türelem, az szerintem egy nagyon nagy faktor a LEGO-építésben.”

Műsorvezetőtársával, Dóczy Balázzsal (Fotó: RTL)

„Mindennap itt van”

Természetesen azért arra is kíváncsiak voltunk, Dávid mit üzen elődjének, Puskás Petinek. „Azt, hogy nem könnyű ez a kabát, amit kaptam tőle, de nincs olyan hideg… Úgyhogy csak hagyom, hogy átjárjon engem ez a szellemiség, mert itt mindent beleng Péter szelleme. Mindennap megidézzük őt, mindennap beszélünk róla, a stáb is, meg mi is. Az, hogy pozitív vagy negatív, majd csak később derülhet ki, de annyi biztos: mindennap itt van velünk. Egyébként nagyon szeretjük. Úgyhogy hiányzik nekünk innen egy kicsit a Peti. De hát ennyien nem vezethetjük ezt a műsort.”

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!