Jó ideje nemcsak színészként tevékeny Leonardo Dicaprio, hanem jó pár film elkészítésében producerként is részt vesz. A hollywoodi szívtipró most újra egy ilyen munkára készül, életrajzi mozit akarnak tető alá hozni producertársaival. Nem is akárkiről: a filmvilág egyik magyar legendája, Lugosi Béla ifjú éveit dolgozná fel az alkotás.

Politikai okokból kényszerült emigrálni
A huszadik század első felében az eredetileg Blaskó Béla néven, Erdélyben született színész volt Hollywood egyik legnagyobb sztárja. Már korábban Magyarországon is sikeres színpadi előadónak számított, a Nemzeti Színházban is játszott. De a Tanácsköztársaság leverése után 1920-ban politikai nézetei miatt emigrálni kényszerült, ekkor vándorolt ki Amerikába.
Neve aztán, az 1931-es azonos című filmnek hála, összeforrt Drakula szerepével, és minden idők egyik leghíresebb vámpírja lett. Később még jó pár horrorfilm főszereplője volt, ebből a skatulyából aztán soha nem tudott kitörni. Csillagot is kapott a hollywoodi Hírességek sétányán.

Lugosi Béla kalandos élete valóban remek filmalapanyag, ha pedig Leonardo DiCaprio bábáskodik felette, akkor borítékolható, hogy a mozi igazi kasszasiker lesz. Na persze majd, ha egyszer elkészül, mivel a produkció még igen kezdeti szakaszban jár, egyelőre a forgatókönyvön dolgoznak.
Már hozott Oscar-díjat valakinek
Amúgy volt már filmes feldolgozás a hazánkfia világsztárról: Tim Burton 1994-es Ed Wood című mozija többek közt a rendező Edward D. Wood Jr. és a már öregedő Lugosi barátságáról szól. Ebben a magyar színészt Martin Landau alakította olyan pazarul, hogy Oscar-díjat is kapott érte. Hogy a DiCaprio-féle filmben kire osztják majd Lugosi szerepét, az még a jövő zenéje.
Kiemelt kép: Getty Images




