Napi friss

Újabb balhé a TV2-nél: Osváth Zsolt feljelentette a csatornát

A youtuber másokat is erre biztat a Megasztár legutóbbi adásában történtek miatt. Szerinte undorító volt, amit a pánikrohamot kapott versenyzővel tett a csatorna.

Ahogy tavaly, Mikes Zsüliett idén is levette a lábáról a Megasztár zsűrijét az énektudásával. Ugyanakkor tehetsége most sem volt elég a továbbjutáshoz. A párbaj során elvérzett el, és kiviharzott a stúdióból. Egyenesen a női mellékhelyiségbe rohant, ahol pánikrohamot kapott, és rettenetesen sírt.

Mindezt onnan tudni, hogy a kamera mindvégig követte őt, és a képkockákat a TV2 a múlt szombati adásban levetítette. Zsüliett megalázó élményként írta le a közösségi oldalán, hogy mindezt kamera rögzítette, és adásba került. Bevallotta, nagyon megviseli, hogy ország-világ látta, milyen lelki és fizikai állapotba került.

Osváth Zsolt nem hagyta szó nélkül a történteket, és saját YouTube-csatornáján fejtette ki a véleményét. Mi több, elárulta: feljelentette a TV2-t!

„Ez egyáltalán nem korrekt”

„A TV2 újabb vörös vonalat lépett át, amikor egy pánikrohamát éppen átélő fiatal versenyzőlányt követtek egy női WC-be egy férfi operatőrrel… Részeltkérdés. Csakhogy legyen néhány percnyi értékes nyomorpornó, és ezt tudják szolgáltatni a trasht igénylő közönségnek.

Ez úton is szívélyesen gratulálok, és és természetesen ment is a bejelentés a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak. Remélem, hogy olyan 5-15 millió forintra büntetik nagyjából a produkciót”

– mondta, majd a nézőket is hasonlókra buzdította.

„Ti is nyugodtan jelentsétek csak, mert ez már tényleg annyira undorító. És nem az van, hogy forgatási terület volt. Itt egy kislány konkrét pánikrohamot kapott, hogy kivágták a versenyből, bement a WC-be, és utánamentek egy kamerával, mert volt még rajta mikroport. Ez egyáltalán nem korrekt.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!