Napi friss

Kvíz: Mennyire ismeri a népszerű szappanoperákat?

Az első magyar szappanopera a Szomszédok volt, ami egészen 12 éven át futott a tévében. Hírnevet, anyagi jólétet hozott a szereplőknek. A sorozat végül méltatlan véget ért.

Úttörő szomszédok

A szappanopera műfaját Magyarországon a Szomszédok alapozta meg. Rengeteg hazai színész a sorozatnak köszönheti országos ismertségét. Olyan nevek vállaltak szerepet benne mint Csűrös Karola, Kulka János, Trokán Péter vagy Ivancsics Ilona. A Szomszédoknak nemcsak hírnevet hozott a szereplőknek, de anyagi biztonságot is. Nemrég Kulka János árulta el, hogy ő a sorozatnak köszönhetően alapozta meg az életét. „Kétszázezer egy rész, négyszázezer egy hónapra. Fölvetett a pénz. Vettem lakást, autót, utaztam.”

Méltatlan befejezés

A nézők és színészek legnagyobb bánatára 12 év után elkaszálták a Szomszédokat. „Nekünk, színészeknek hatalmas fájdalom volt, amikor 1999-ben ennek véget vetettek, hiszen mindannyian azt gondoltuk, lett volna még jó pár év a sorozatban.

Ám a tévé akkori vezetősége úgy ítélte meg, hogy elfáradt a történet, így méltatlanul, egyik pillanatról a másikra állították le a forgatásokat.

Ami hiba volt, hiszen mind a mai napig foglalkoztatja az embereket a Szomszédok mint téma, emellett a saját bőrömön is tapasztalom, hogy gyakran megállítanak az utcán, és a sorozatbeli szerepemet emlegetik, ami minden alkalommal mosolyt csal az arcomra” – magyarázta egy interjúban Trokán Péter.

Megfenyegette a rendezőt

A Szomszédok kitalálói között volt Csűrös Karola férje, Horváth Ádám is, aki több tucat epizódot rendezett is. Amikor a színésznő tudomására jutott, hogy indul a Szomszédok, és van benne egy számára tökéletes karakter, megfenyegette rendező férjét: ha nem ő alakítja Etust, akkor faképnél hagyja. Horváth Ádám azt felelte: „Nem szerzem meg magamnak ezt az örömet, egyébként pedig amúgy is rád gondoltam.”

Kiemelt kép: Archív

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!