„Az ember a tökéletes élettel” – így aposztrofálta Friderikusz Sándor Kepes Andrást podcastműsorában. Az egykori televíziósnak, ma már írónak és egyetemi oktatónak láthatóan jólesett a bók. Nem is cáfolta, egészségi állapotát és családi életét nézve, valóban kiegyensúlyozott. Harmadik feleségével, aki üzleti coach és olasz szakos tanár, immár huszonhatodik éve élnek boldog kapcsolatban. Kepesnek nem mellesleg hat gyermekéből öt már felnőtt, legkisebb fia 14 éves, és jelenleg az ötödik unokáját várja.
Szerencsés genetika
Annak azonban, aki az elmúlt években nem követte írói pályáját, és még mindig inkább a televíziós műsoraira emlékszik, azonnal feltűnhet, hogy Kepes milyen imázsváltáson esett át az elmúlt években. A szakáll és a bajusz rendkívül jól áll neki. Igaz, vannak, akik tiltakoznak ellene, főleg, akik az Apropóból, a Desszertből, a Stúdió című kulturális magazinból vagy épp a Világfaluból és a Különös történetek dokumentum sorozatából simára borotvált arcbőrével szerették meg.
„Az idős embereknél az ősz szakáll az bölcsességet sugall. De egyébként nekem volt szakállam, csak akkor, amikor nem voltam televíziós. Tehát amikor a Stanford Egyetemen tanítottam, nagy, fekete szakállam volt. Egyébként mai napig kapok még leveleket, mennyivel fiatalabb lennék, ha nem lenne szakállam. És akkor én mindig azt szoktam mondani, a szakállam még csak hat-hét éves. Nem az öregít, a korom öregít.
De ha meg elkezdik mondani, hogy de jól nézel ki, akkor is biztosan tudhatod, hogy megöregedtél.
Mert akkor azt úgy gondolják, hogy ahhoz képest, hogy milyen öregember vagy, jól nézel ki. De én meg azt gondolom, hogy én tulajdonképpen belül fiatal vagyok, csak hát a külsőm egy kicsit megroggyant” – humorizált, hiszen valójában szerencsés géneket örökölt.
Váratlan vallomás
Az apropót azonban a sorban immár tizenhatodik kötete, az Igazad van adta, emiatt hívta meg beszélgetni Friderikusz. És amikor megkérdezte, mit gondol, miért olyan nehéz kimondani ezt a szót, az egykori tévés vallomást is tett:
„Azt is nagyon nehezen mondjuk ki, hogy köszönöm. Nekem is hosszú időbe tellett. És itt és most szeretném elismételni egykori kollégáimnak, hogy én rájöttem, nem dicsértem őket eléggé. Pedig baromi sokat köszönhettem nekik. Tehát azokat a közvetlen kollégákat, aki a gyártásvezetőm, aki a vágóm volt, aki a szerkesztőm volt. És valahogy az ember ugye a televíziós szakmában is úgy működik, hogy azt hiszi, hogy ez az ő sikere. Pedig semmire nem vittem volna. Lehet, hogy más munkatársakkal is működött volna a dolog, de hogy pokoli sokat köszönhetek nekik, és nagyon nehezen jött ki az a szó a számon, hogy azt mondjam, hogy nagyon jó voltál, köszönöm. Ez hosszú időbe tellett, amíg most már nagyon jól tudom csinálni”
– mondta Kepes. Hozzátette, úgy döntött, hogy az új könyvének a bemutatójára meghívja a régi kollégáit, akikkel 30-40 évvel ezelőtt dolgozott. „Lehet, hogy öregszem, és akkor így az ember a múltját elkezdi feldolgozni, és valószínűleg érzelmesebb is lesz az ember, de ettől jobb lesz.”
Kiemelt kép és fotók: Steindl Gabriella, Rozmanitz Gábor, Korponai Tamás/fotocentral.hu, Archív
