Címlapsztori

Hódi Pamela válása: Tóth Bence küzd, hogy megmentse a házasságukat

A story.hu további információkat tudott meg Hódi Pamela és Tóth Bence válásáról. Az egykori focista azért harcol, hogy felesége megbocsásson neki. Egyszer már sikerült neki. Vajon most kap egy újabb esélyt?

Két hete robbant hír, miszerint Hódi Pamela és Tóth Bence házassága zátonyra futott. Noha Pamela a megkeresésünkkor végül úgy döntött, a magánéletéről ezúttal nem szeretne nyilatkozni, a válás hírét nem cáfolta. Hangulatán pedig érezhető volt: nincs jó passzban. Mindez egyértelműen jelezte, hogy a kenyértörés sajnos igaz lehet. Pár nappal később aztán azt az interneten keringő információt sem tagadta, hogy már nem élnek együtt Bencével.

Van remény a békülésre?

Akik ismerik a házaspárt, azok közül többen tudni vélik, hogy az egykori focista pár hónapja már el is költözött a maglódi otthonukból. A közös kislányuk, Evolet miatt azonban sokat látni a környéken. Bence állítólag hétköznap sokat hozza-viszi a gyermekét, péntekenként pedig nála is aludhat.

A story.hu legutóbb azt írta, noha most valóban úgy fest, a házaspár útjai ketté váltak, a remény mindig ott van, hogy a problémák megoldódhatnak. Legjobb példa erre Király Viktor és Király-Virág Anita vagy Kucsera Gábor és Tápai Szabina házassága, ahol már ügyvédekkel felvértezve nyilatkozták le nekünk, hogy nincs visszaút… Majd a szakadék széléről visszatáncolva, mára mégis boldogok együtt.

Ez a fotó akkor készült, amikor először meséltek a Storynak a szerelmükről (Fotó: Korponai Tamás/fotocentral.hu)

Kiadta a férje útját

A story.hu pedig úgy értesül, van még remény Pamela és Bence számára! Információink szerint a családapa útját a neje adta ki, akinél valamiért betelt a pohár, Bence viszont megbocsátásért harcol. Úgy értesültünk, hogy Bence nem adta fel, hogy Pamelával együtt maradnak. Az egykori focista a hírek szerint mindent megtesz, hogy megmentse a házasságát.

Hogy mi történt közöttük, ami a válás széléra sodorta a házasságukat, arról megannyi találgatás megy az interneten. Megkerestük Bencét, de a nejéhez hasonlóan ő sem szeretett volna nyilatkozni. Hallva a hangját, cseppnyi kétségünk sincs afelől, hogy nagyon szomorú.

Hódi Pamela és Tóth Bence a Drágám, add az életed! című műsorban (Fotó: TV2)

Egyszer már szakítottak

Bencének egyébként egyszer már sikerült visszahódítani Pamelát. Történt ugyanis, hogy 2020-ban, a karantén időszak alatt szakítottak, pedig már a júniusi esküvőjükre készültek. Pamela később elmondta, hogy Bencénél akkoriban kapuzárási pánik tört ki, és fontosabbak voltak a haverok, mint ő, és a Berki Krisztiánnal közös kislánya, Nati.

Ám a sportoló pár hét különélés után komoly ostromlásba kezdett, és mindent megtett, hogy visszahódítsa szerelmét. Rózsacsokrot hagyott Pamela ajtaja előtt, és gyönyörűbbnél gyönyörűbb szerelmi vallomásokkal bombázta őt. Tettei pedig nem maradtak eredmény nélkül: Pamela megenyhült. Aztán esküvővel, közös házzal és közös gyermekkel pecsételték meg a boldogságukat.

Hódi Pamela és Tóth Bence egyszer már megmentette a kapcsolatát (Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu)

Pamela Bencéért imádkozott

Békülésükben óriási szerepe volt a hit felé fordulásuknak is. Erre az útra pedig először Pamela lépett rá. „A mi párkapcsolatunkban, én úgy érzem, igenis nagy szerepe volt a hitnek. Amikor Bencével külön voltunk és próbáltunk újra összejönni, mondtam neki, hogy képzeld el, imádkoztam. Kérdezte, hogy miért? Mondtam neki, hogy érted. És csak annyit éreztem, ahogy mögöttem feküdt, hogy remeg.

Hátra néztem, és sírt. Mondta, hogy neki még soha az életében nem mondtak ilyen szépet. Hogy valaki érte imádkozik…

De én nem azért imádkoztam, hogy ő változzon meg, vagy hozzon jobb döntést, hanem csak azért, hogy ő boldog legyen” – mondta az édesanya pár éve a Life TV-n, már a békülésük után. Hogy a sztárpárnak másodszorra is segít-e a közös hit, és hogy Bence egy újabb győztes csatát vív-e meg, még nem tudni. Az biztos, sokan szurkolnak most nekik, hogy sikerüljön megmenteni a házasságukat.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!