A nemesi családnak már a 14. században is voltak Nádasdladány környékén birtokaik – meg szerte a Dunántúlon és a mostani Ausztriában is. Ezt a Székesfehérvár melletti, Tudor-stílusú kastélyt 1873-ban kezdték el építeni, három év után ez lett a család székhelye. Már akkor modern volt: bevezették a vizet, a gázvilágítást, a telefont, és kiépítették csatornahálózatát. A fűtést a kályhák és kandallók mellett az alagsorban tőzegkazánnal működő, légbefúvásos rendszer biztosította. A konyha egy külön épületben kapott helyet. Megtermeltek itt mindent, a környék lakói főleg a Nádasdyaknak dolgoztak.
„Ez volt a földi paradicsom”
Ebbe a különleges családba született 1937-ben gróf nádasdi és fogarasföldi Nádasdy Erzsébet, majd 1939-ben a húga, Borbála. Mivel édesapjuk másodszülött gyermek volt, a lányainak sem jártak az elsőszülöttet megillető előjogok, de a vagyonuk így is tetemes volt. A család Lepsényben, egy kúriában élt.
„Anyámnak komornája volt, a családnak egy szakácsnője, konyhalánya, szobalánya, két inasa és és egy kocsisa, Imre bácsi
– mondja Borbála grófnő, akinek édesapja, Nádasdy Pál a birtokot igazgatta: tehenészettel, vajüzemmel, baromfiudvarral, szőlészettel és a földekkel foglalatoskodott.
Alkalmazottjaik szerették, tisztelték őket. – Volt egy nevelőnőnk, Ági, németre oktatott minket, de magyarul beszélt velünk, ehhez apám ragaszkodott. Ő tanított minden másra is: hogyan együnk, miként üljünk le… Tartásra, jó modorra. Ági mindig ott volt a közelünkben, jött velünk Nádasdladányba is, hiszen ha hónapokig épp ott éltünk, ott kellett tanulnunk is.”
Galériánkban megtekintheti milyen volt az élet a Nádasdy-kastélyban Borbála gyermekkorában
„A kertben is dolgoztunk”
Igen, Lepsényből rendszeresen átkocsiztak Nádasdladányba, nagybátyja, gróf Nádasdy Ferenc ugyanis a keresztapja volt. Borbála gyerekkora minden nyarát a Nádasdy-kastélyban töltötte. „Szerettem elöl ülni a bakon Imre bácsi mellett. Alig vártam, hogy megérkezzünk. Amint begördült a kocsi, már mehettünk is játszani az unokatestvéreimmel.
Imádtuk a pálmakert végén a medencét, ahol kis öltözőkabinok is voltak. Meg a kis kocsinkat, amit egy kecske húzott. Szabályozott, szigorú, rendezett, de mégis oly szabad és szeretetteljes életet éltünk
– mondja Borbála. – Nem a kertben ücsörgő grófkisasszonynak neveltek minket! Reggelenként mi ágyaztunk be, rendet kellett tenni, a konyhakertben mi is dolgoztunk, a fiúk az istállóban is. Megtanítottak csirkét vágni, takarítani.”
A háborút ők is megérezték, lepsényi kúriájuk bombatalálatot kapott, keresztapja, Nádasdy Ferenc pedig hősi halált halt. Birtokaikat, kastélyaikat aztán államosították – 1947-től semmijük sem maradt: a rangokat is elvették tőlük, a vagyonukat elkobozták. Földönfutóvá lettek.
Legendás helyszín
Itt forgatták Márai Sándor művéből A gyertyák csonkig égnek című, 2005-ös mozit is, amelyet Iglódi István rendezett. A filmben Konrádot Agárdy Gábor, Henriket Avar István, Ninit Csernus Mariann játszotta, Krisztinát pedig az azóta elhunyt Tompos Kátya keltette életre.
„A tartás, amire neveltek, segített”
Borbála ezután Balatonalmádiban élt édesanyjával, aki a MÁV-nál kapott takarítói állást. „A tartás, amire neveltek, segített. Nem látták rajtam, hogy fáj. Tudtam, kár a múlton rágódni, én onnantól kezdve a jövőbe tekintettem, és tekintek ma is.”
A grófnő az ’56-os szabadságharc után Bécsbe ment, és megvalósította álmát: színésznő lett. A szerelem vitte Párizsba, kétszer ment férjhez, két fia született, és ma már nagymama. Mivel mindig táncolt, balettmester, pedagógus, majd írónő lett, kalandos életét pedig könyveiben meséli el, eddig hét kötete jelent meg. Később hazaköltözött, ma Veszprémben él, Mencshelyen van egy kis telke – közel egykori otthonaihoz és a nádasdladányi kastélyhoz, amely az évek során volt már iroda, vegyesbolt, óvoda, könyvtár, és úgy tűnt, az enyészeté lesz.
Pár éve azonban gyönyörűen felújították, látogatható, és szeretik a filmesek is: az elmúlt években ott forgott Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című játék is. Borbála, bár utóbbit nem látta, azt mondja, a forgatások legalább pénzt hoznak annak a helynek, ahova ha ellátogat – például író-olvasó találkozókra –, azonnal előjönnek benne a szép emlékek: a nevetések, a kicsi kocsi zörgésének a hangja…
Kiemelt kép és fotók: Olajos Piroska/fotocentral.hu, Fortepan/Budapest Főváros Levéltára/Klösz György, Archív
