Napok óta lázban tartja a nyilvánosságot, hogy kikerült: az Ázsia Expresszből egy szerelmespár is távozott. Az a pletyka kelt ugyanis szárnyra, hogy a műsor forgatásai alatt két szereplő gyengéd érzelmeket kezdett táplálni egymás iránt. Sokan találgatják, ki lehet pontosan a gerlepár, amelynek egyik tagjának Barbinek Paulát vélik az internetezők.
Lakatos Levente volt a játék egyik szereplője, aki előbb Dulin Mettával, majd Németh Kristóffal menetelt végig az ázsiai kalandon. Műsorába már meg is hívta a két játékostársát, majd harmadikként éppen Barbinek Paulát ültette mikrofonvégre. A beszélgetés során nem tudta kihagyni a Pauláról terjedő pletykákat sem.
Kapcsolatban él
„Ez az a pont, hogy sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom?”
– kezdte Paula nevetve a kérdésre, miszerint valóban szerelembe esett-e a játék során.
„Mindig visszatérek ide, mert egy sorsfordító pont volt az életemben az autizmusom. Most azon dolgozom, hogy vállaljam önmagam. Vállaljam, amit érzek az adott pillanatban, meg általában, és ezt tanulom. Az nagyon fontos, hogy az emberek, akik körülöttem vannak, azok is vállaljanak engem, meg önmagukat, és így működünk.
Nem nagyon beszélnék egyébként a magánéletemről. Nekem van most valaki az életemben”
– árulta el sejtelmesen Barbinek Paula. Hozzátette azt is, hogy az érzéseiről egyelőre nemigen tud pontosan fogalmazni, és majd a jövőben kiderül, „mi sül ki az egészből”.
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu




