Szombat este lezárult a Megasztár első középdöntője és összeállt Tóth Gabi és Marics Peti élő show-s csapata. Ezúttal az előző hetekben továbbjutott versenyzők mérték össze tudásukat 6 fős csoportokba rendeződve, a közös formációkból pedig különleges produkciók születtek. Volt olyan csapat, ahol egy ember döntése, zeneválasztása pecsételte meg a többiek sorsát, de akadt olyan összeállítás is, ahol a leghangosabb versenyző bizonyult a legrosszabbnak.
Könnyekből, drámázásból, vitákból és káromkodásból persze most sem volt hiány. A TV2 tehetségkutatójának stúdiója ezúttal is zengett a mentoroktól, főként Tóth Gabitól, aki alaposan megizzasztotta a jelentkezőket. Az énekesnő cseppet sem bánt kesztyűskézzel a versenyzőivel, két másodperc után leintette és hazaküldte azokat, akik alulteljesítettek, jóformán mészárlást rendezett a Megasztár első középdöntőjében.
Finomkodásnak nincs helye
Az énekesnő azt mondta, annak idején vele sem finomkodtak a mentorok, amiért utólag rendkívül hálás Presser Gábornak, Bakács Tibornak, Soma Mamagésának, Pély Barnának és Pierrotnak, hisz éles kritikáik az ő fejlődését szolgálták. Most úgy érzi, rajta a sor, hogy irányt mutasson a jelentkezőknek, mégha döntései egyesek számára durvának vagy éppen igazságtalannak is tűnnek.
Gabi ennek tükrében végül mindenkit kipenderített a versenyből, aki nem ütötte meg azt a szintet, amit elvár az énekesektől. Igaz, olyan is volt, akiben csalódott, mégis magával vitte az élő show-ba. Az est egyik legmegosztóbb momentuma kétség kívül Balogh Krisztofer és Endrődi Rebeka párbaja volt. A helyzet pikantériáját az adta, hogy Krisztofer egy ideig Tóth Gabinál lakott, miután az énekesnő megsajnálta és befogadta utcára került korábbi mentoráltját, a Sztárban Sztár leszek! egykori versenyzőjét.

Anyatigrisként védi
Noha Rebeka az egész stúdió szerint kivételesen énekelt, messze jobban teljesített Gabi fogadott fiánál, az énekesnő mégis utóbbit juttatta tovább, amiből hatalmas vita kerekedett. Nemcsak mentortársai, de az egész stúdió felhördült a tapolcai híresség döntésén.
„Nagyon sok nyíl van már a hátamban, úgyhogy elviselek még egyet. Nem tudtam máshogy dönteni…”
− mondta Gabi majd kiviharzott a stúdióból. Visszatérve aztán megkérte a társait, hogy ne kérdőjelezzék meg a döntését. Ő pedig úgy véli, barátjának, Krisztofernek a középdöntőben nyújtott, gyengécskébb teljesítménye ellenére is helye van az élő show-ban. Ott is van. Gabi csapatában, Márió, Connie valamint a vigaszágas versenyző, Kamilla mellett.
Kiemelt kép: TV2/fotocentral.hu




