Sokan csak a tévén keresztül élhetik át a lóversenyek izgalmas világát, Jakupcsek Gabriella azonban testközelből hallhatta a patadobogást a versenypályákon, a zsokék biztató szavait, a közönség drukkoló üvöltését. A nagypapája ugyanis nemcsak főállású hajtó volt, hanem szenvedélyes fogadó is. Mindezt a családja elfogadta, olyannyira, hogy ennek a kislány Gabi is aktív szereplője lett. Erről maga Jakupcsek beszélt M. Kiss Csabának a Neshama TV Én És A Pénz elnevezésű podcastjában.
Trükköztek a nyereménnyel
„Nagyon komoly pénzügyi nevelést kaptam. A nagyapámnak két darab bukszája volt. Az egyik a zsebpénze volt, a másik a családi kassza. Az egyikbe ment a lóversenyes pénz, az volt az övé meg az enyém. A másik a családi kassza, amivel ment a piacra, és mindig büszke volt arra, hogy két buksza van, és mennyi van az egyikben, mennyi a másikban, és mennyit vallunk be a nagymamának, és mennyi az, amit elkölthetünk.”
Van azonban egy közmondás, ami úgy hangzik: Addig jár a korsó kútra, míg el nem törik. Nos, ez náluk sem történt másképp. Egyébként is izgalmas gyerekkora egy ponton várható, ám annál drámaibb fordulatot vett – szerencsére csak egy rövid időre. Erre így emlékszik:
„Egész pici koromtól a lóversenypályán voltam szinte minden vasárnap. A nagyapám először hajtó volt, de utána az már egy csúnya történet, mindenünket elvesztette, tehát egyben szerencsejátékos is volt. Egy házat buktunk ezen, és akkor azt mondta, hogy soha többet nem lép be hajtóként a lóversenypályára, de a galoppra igen…”
Hogy miért döntött így, ha így is, úgy is a fogadópénztárban kötött ki, nem tudni, az viszont tény, a család egy Petneház utcai kétszobás, nagypolgári bútorokkal berendezett házat veszített el miatta, ami akkoriban sem két fillérbe került. Jakupcsek azt nem részletezte, nagymamája hogyan fogadta a történteket. Arról viszont szívesen anekdotázott, ő maga hogyan élte meg a különleges gyerekkort.
„Hát valami isteni volt. Egyrészről a Turfot én vághattam fel. A Turf egy újság volt (versenypályák hírei – a szerk.), ami úgy jött, hogy késsel fel kellett vágni. Az újság megérkezése és a reggeli kávézás… Én is fogadhattam minden hétvégén. Ha nyertünk, akkor süteménnyel mentünk haza vasárnaponként, ha nem nyertünk, nem volt sütemény.”
Lengyel Ferivel pucolta az ablakokat
Jakupcsek Gabriella tehát korán megtapasztalta a pénzzel járó veszélyeket, talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy dolgos, ám spórolós felnőtt lett belőle. Iskolás korától folyamatosan dolgozott, fiatal lányként például karfioilt kapált. Aztán a főiskola évei alatt könnyebb felsorolni azt, hogy mit nem csinált.
„Fillérekből éltünk. Akkoriban nem volt ösztöndíj, vagy csak nagyon keveseknek. Statisztáltunk, ablakot pucoltunk, takarítottunk, Esti Hírlapot árultunk, zsíros kenyeret kentünk egy helyre, mert ott hétvégente buli volt. Minden munkát elvállaltunk”
– idézte fel, majd az is kiderült, ablakmosó társa nem volt más, mint a Drága örökösöknek köszönhetően országos népszerűségnek örvendő Lengyel Ferenc.
Jakupcsek Gabriella évtizedek óta aktív, televíziós szakemberként tisztelik és megbecsülik, jelenleg épp az RTL Reggeli egyik műsorvezetője. Nem lett dúsgazdag, de szerencsére szűkölködnie sem kell.
„Már nincs hiányom. Elfogadtam azt, ahogy élek, és szeretem is azt, ahogy élek, nem vágyódom sokkal többre. Vannak dolgok, amik zavarnának, ha több lenne belőle. A biztonság, az a fajta gondtalanság volt a cél, hogy ne azon kelljen gondolkodni, mi nincs. Nagyon normálisan élek, semmilyen módon nem élek kifelé. Nem szeretem a kihívó dolgokat, a drága dolgokat, pazarlásnak érzem.”
Egy dolog van, amit szívesen megtenne, ha több pénze lenne, az pedig az utazás, sőt rövidebb ideig kipróbálná azt is, hogy a külföldön él.
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu




