Esztergályos Cecília számára a színészet nem munka, hanem az élete. „Tizenegy éve vagyok az Újszínház tagja. Hat darabban játszom, most lettem a teátrum örökös tagja, ami nagy megtiszteltetés. Imádok dolgozni, imádok élni, bár tisztában vagyok vele, ennek egyszer vége lesz… – mondta Esztergályos Cecília a Best Podcast vendégeként. Hozzátette: ő sokat gondolkodik az elmúláson. – Az elmúlt húsz évben sok ismerősöm, kollégám halt meg. Idősek, fiatalok egyaránt, muszáj az elmúlásra is gondolni, az én koromban már bármi megtörténhet. A férjemmel megvettük a sírhelyünket is. A szüleimnek 1940-ben a Bazilikában volt az esküvőjük, ott is vannak eltemetve, ahogyan majd mi is, így a közelükben lehetek. A kolumbáriumban már rávésettem a fedőkőre a nevünket, a születési évünket, a halálunk éve majd rákerül. A búcsúztatómat is részben kitaláltam, két verset felmondtam, Tóth Árpád Láng és Ady Endre Köszönöm, köszönöm, köszönöm verseit. Szerintem szép lesz a búcsúztatóm, eljön majd?” – szegezte a kérdést Esztergályos Cecília a BEST podcast háziasszonyának, Kun Zsuzsának.
A teljes beszélgetés ide kattintva hallgatható meg, és ha nemcsak hallgatnák, hanem néznék is, az alábbi videóban megtehetik.
Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu




