Napi friss

Tóth Gabi: „Vera a tyúkanyó, akit mindenki szeret, én meg jövök az idegesítő energiáimmal”

A Megasztár zsűritagjában, Tóth Gabiban közönségkedvenc nővére, Tóth Vera miatt alakult ki megfelelési kényszer. Gabi Istvánhoz és Koppányhoz hasonlította magát és nővérét.

Kevés olyan testvérpár van a hazai sztárvilágban, akiknek kapcsolatát annyira árgus szemmel figyeli a közönség, mint a Tóth nővérekét. Tóth Gabi és Tóth Vera több mint húsz évvel ezelőtt, a Megasztár idején robbant be a köztudatba. Ám míg a közvélemény a tehetségkutató első szériájának győztesére, Verát a „széphangú, tehetséges, jólelkű nővér” szerepét osztotta, addig a második évadban Gabira sokan a megosztó testvér jelzőt aggatták. A rivaldafényben töltött első évek nemcsak a karrierjüket, hanem a testvéri köteléküket is próbára tették. Hiszen az ország szeme láttára zajlott kettejük hullámzó, versengéssel, ellentétekkel és kibékülésekkel tarkított története.

Nulla tartása volt

Noha azóta mindketten bejárták a maguk rögös útját és letették névjegyüket a könnyűzenei életben, a kérdés újra és újra felmerül: vajon erősebb a vér köteléke, vagy a sztárvilág viharaiban örökre sebet ejtett rajtuk a kezdeti versengés? Nos, sokáig úgy tűnt, a húsz évvel ezelőtti viharok elcsitultak, és a testvérek békét kötöttek egymással. A napokban azonban ismét robbant a bomba, miután Vera nyilvánosan kemény szavakkal bírálta a Megasztár idei évadát és annak színvonalát. Mközben húga a műsor egyik zsűritagjaként dolgozik a produkcióban.

De vajon hogyan élte meg a kezdeti ellentéteket, a népszerűségért és a közönség elismeréséért folytatott küzdelmet az ifjabbik Tóth lány? „Alapból nehéz volt megélni azt, hogy a Tóth Vera húga vagyok. Alanyi jogon kellett kivívnom, hogy van nevem, Tóth Gabinak hívnak. Pedig én is tehetséges énekesnő vagyok, de én Tóth Vera húga voltam. A tyúkanyóé, akit mindenki szeret, én meg jövök az idegesítő energiáimmal.

Aztán kialakult egy István-Koppány szindróma, mindenki húz valahova, és persze Koppányt is szerették, csak kicsit megosztóbb volt. Ezáltal megfelelési kényszerem lett, mindenáron azt akartam, hogy engem mindenki szeressen, alámentem mindenkinek, nulla tisztelettel voltam saját magam iránt, nulla tartásom volt, nem foglalkoztam azzal, hogy nekem mire van szükségem, mit akarok.

Mindig fölvettem mások személyiségét, hangulatát, amiért azt mondták, hogy bolond vagyok, de közben nem, csak annyira erősen dominált bennem a megfelelési kényszer, hogy elfelejtettem ki vagyok” – vallotta be Tóth Gabi az újonnan induló, Nőfilter című beszélgetős műsorban, amely október 3-án debütál a Horizont Youtube csatornáján.

Tóth Gabi tizenhat éves korától küzd az emberek szeretetéért (Fotó: YouTube/Horizont)

„Én csesztem el…”

Az énekesnőt végül egy úgynevezett „burnout szindróma”, vagyis egy krónikus stressz okozta fizikai-érzelmi-lelki kimerültség ébresztette rá arra, hogy úgysem tud mindenkinek megfelelni, s jobban teszi, ha mások igényei helyett inkább a sajátjait helyezi előtérbe. „Ez két évig tartott, aztán újra kellett épülnöm. Megtaláltam a népzenét, amivel aztán mindenki elkezdtett csesztetni, hogy a nagy rocker lány miért csinálja ezt, sokkal jobban áll neki ez meg az… De én ebben érzem jól magam! Most olyasmit csinálok, amit tényleg szeretek, ami tényleg én vagyok, ami feltölt, és ad nekem. De közben meg kellett küzdenem azzal, hogy elcsesztem. Valahol tényleg én csesztem el, mert annyira akartam, hogy mindenki szeressen, de hát tizenhat éves voltam…” –  ismeri be az énekesnő.

Bűntudata volt, ha vett egy cipőt

Gabi úgy érzi, nemhogy az emberektől nem kapott megbecsülést, de még a közvetlen környezete, családja sem tisztelte eléggé. „Én felelősséget kaptam. Hogy gondoskodjak róluk és igenis jól éljenek, mert nehéz anyagi körülmények között éltünk.

Állandó nyomás volt rajtam, és azért is bűntudatom volt, ha vettem magamnak egy cipőt, mert egyből bekapcsolt az, hogy a pénzt akár haza is adhattam volna.

Ez is megfelelési kényszert okozott bennem, de azóta úgy érzem a tiszteletet magam iránt elég jól megerősítettem. Máshogy nem is bírnám ki azt a sok szart, amit a nyakamba kapok!” – nyilatkozta Tóth Gabi.

Közös fotókon a Tóth lányok, Vera és Gabi:

8 fotó

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!