Napi friss

Ezért távozott a TV2-től a Házasság első látásra korábbi szakértője

Nyírő András csupán egy évadon át szakértősködött a népszerű párkereső realityben. Most, hogy távozik, mindjárt két szakértővel pótolják. Cikkünkből az is kiderül, miért hagyja ott a produkciót. Ahogyan az is, miről ír új könyvében.

Október 13-án újból visszatér a képernyőre a TV2 tudományos párkereső realityje, amelynek harmadik évada már most számos meglepetésben bővelkedik. Például, hogy idén nemcsak hétköznapi szinglik próbálják megtalálni életük párját, hanem egy igazi híresség is oltár elé áll: Miló VikiA korábbi világbajnok ökölvívó is esküvői ruhába bújik a Házasság első látásra című műsor kedvéért. A változás azonban nem csak a szereplőket érinti, a szakértői csapat is átalakul. Míg az első évadban Gaál Viktor, Tóth Melinda és Sarkadi Bálint segítette a jelentkezőket a szerelem útvesztőjében, addig a második szériában már megbomlott a jól összeszokott triumvirátus. Bálint helyett Nyírő András párkapcsolati tanácsadót szerződtette le a TV2, ám az ő pályafutása sem volt hosszú életű a csatornánál. A harmadik évadban ugyanis már András sem tér vissza a képernyőre.  Helyette két új szakembert ültetnek a műsorkészítők.

Az első évadot Sarkadi Bálint, Tóth Melinda és Gaál Viktor nyitotta. Fotó: TV2/fotocentral.hu

Meditációval vészelte át a forgatásokat

Bár arról eddig nem lehetett tudni, hogy Nyírő András miért búcsúzott egy évad után a műsortól, a story.hu azonban utánajárt a kérdésnek és a párkapcsolati coachnál érdeklődtünk a távozásának miértjéről. „Eleve egy évadra szerződtem a TV2-vel. Bár ők szerették volna, ha továbbra is a Házasság első látásra szakértői csapatát erősítem, de az egyéb elfoglaltságaim miatt sajnos nem tudtam vállalni az idei évadban való szereplést árulta el lapunknak Nyírő András. A forgatások ugyanis olyan feszített tempóban zajlottak, hogy minden teendőmet, munkámat háttérbe kellett szorítanom.

Három, négy hónapon keresztül folyamatosan hajtottunk, kőkeményen dolgoztunk, ami igencsak megviselt. Nagyon elfáradtam!

vallja be a Házasság első látásra korábbi szakértője, aki a megterhelő forgatásokat lelki gyakorlatokkal vészelte át. A feleségem transzcendentális meditációt oktat, ami nagyon sokat segített abban, hogy kibírjam a felvételeket. Amint volt pár szabad percem, próbáltam elmélyülni, felfrissíteni az elmémet, hogy aztán újult erővel álljak a kamerák elé. A nagy hajtás ellenére azonban nagyon élveztem a munkát a műsor stábjával, szakértő társaimmal és a szereplőkkel. Most azonban más feladataim vannak.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Nyírő András (@andras.nyiro) által megosztott bejegyzés

Segít a szexuális felvilágosításban

Hogy mik azok a „más feladatok”, amik előrébb valók voltak a szereplésnél? A közismert író, párkeresési és párkapcsolati tanácsadó, szexuálpszichológiai konzulens ezt is megválaszolta.

„Írtam egy zsebkönyvet, pontosabban egy útmutatót a szülőknek arról, miképp világosítsák fel szexuálisan a kamasz gyermekeiket. Az ötletet a saját gyerekeim adták, akiknek annak idején én magam is különböző olvasmányokkal igyekeztem irányt mutatni, kisebb-nagyobb sikerrel.

Volt, amelyik túlontúl hosszú, terjedelmes volt számukra, volt, ami nem keltette fel eléggé az érdeklődésüket. Úgyhogy, jobbnak láttam, ha én magam írok egy könyvet a témában, ha már szexuálpszichológiával foglalkozom. Az első könyvemet, a Nő kódját kifejezetten a kamasz, fiatal fiúk számára írtam, míg a Férfi kódja című könyvemmel a serdülő lányoknak szerette volna útmutatót adni. Ezúttal a kamaszgyermekes szülőket szólítottam meg a legújabb, Szexuális felvilágosítás című könyvemmel, amire nagyon büszke vagyok” taglalja a szakember.

Friss szemlélet, merész témák

Az új szakértők várhatóan provokatívabb és tabudöntögetőbb színt hoznak a műsorba, miközben kiegészítik a pszichológusok klasszikusabb nézőpontját. De mit lehet tudni a TV2 újdonsült szakértőiről? Liszkay Judit asztrológus a kínai és nyugati hagyományok alapján készít teljes személyiségelemzést. Vele a műsor színesebb, spirituálisabb irányba is nyit, hiszen a párosításokat és a kapcsolatok működését a horoszkópok fényében is vizsgálhatja. Rozs Erika szexuálpszichológiai szakpszichológus a testi-lelki intimitás terén segít. Ő lesz az, aki kimondja a kényes, de fontos dolgokat: működhet-e a kémia, ha az ágyban nincs összhang?

Kiemelt kép: TV2

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!