Az Animus Kiadó és a 24 Extra október 3-án megjelenő könyvében Szoboszlai Dominik történetét első kézből ismerhetjük meg: az édesapa, Szoboszlai Zsolt meséli azt el. Soha nem hallott sztorik, információk is napvilágot látnak, köztük például arról, hogyan bánik a világklasszis a pénzzel.
Exkluzív részlet a könyvből
„Ez a fajta szemlélet sokáig jellemezte a kapcsolatunkat. Gyakran duzzogott ugyan, de elviselte az ’így lesz, és kész’ stílusomat – mindaddig, amíg alá nem írta a salzburgi szerződését. Akkor ugyanis saját jövedelme lett, és nem is kevés. Innen, Magyarországról nézve kifejezetten sok. S persze arra a pénzre, amit ő keresett meg, úgy tekintett, hogy ő is költheti el. Fiatalkorúként, pénzügyi ismeretek nélkül. Emlékszem, amikor nekem tizennyolc évesen pénzem lett, azt hittem, enyém a világ…
Okosnak hittem magam, azt gondoltam, csak jó befektetéseim lesznek. Aztán olyan hülyeségeket csináltam, hogy több mint egy évtizeddel vetettem vissza a családom egzisztenciáját. Nem akartam, hogy Domi három-négy nap alatt elverjen három-négyezer eurót.
A holland futballban például, a többtucatnyi negatív példából okulva, mindezt úgy oldják meg, hogy a labdarúgók mindig csak a bérük bizonyos százalékát kapják kézhez, a másik részét automatikusan egy, a liga által felügyelt alapba helyezik. Így a pályafutásuk végére olyan passzív jövedelemre tesznek szert, amely életük végéig tisztességes megélhetést biztosít számukra. Innen vettem a példát.”

Ebbe fektette édesapja Szoboszlai Dominik pénzét
„A szerződés aláírása után leültem Domival, és a pénzről beszélgettünk.
– Azt javaslom, hogy a fizetésednek csak egy kisebb, előre meghatározott részét költsd el, a többit meg bízd ránk. Nem vesszük el a pénzedet, nem költjük el anyáddal, hanem befektetjük neked értékálló módon.
– Miért, azt hiszed, nem tudok bánni a pénzzel? – replikázott.
– …Tapasztalatból mondom, hogy 17 évesen még senki sem érzi a pénz súlyát, annak értékét.
– Mibe szeretnétek fektetni?
– Nem értek az értékpapírhoz, nem értek a tőzsdéhez, és olyan embert sem ismerek, akiben igazán megbíznék ezen a téren… Ám az ingatlan értékálló, folyton növekszik az értéke, és még havi bevételt is hoz, hiszen ki lehet adni. Úgyhogy abban mindig jó helyen lesz a pénzed. Lehet, hogy lenne nagyobb hozammal kecsegtető befektetés is, de amíg nincs háború, és nem bombázzák le, az ingatlan atombiztos.
– És mennyi maradna nekem?
– Mekkora összegre van szükséged egy hónapban, hogy mindent megvegyél magadnak, ami a kényelmes élethez szükséges?”
Első kézből
Szoboszlai Zsolt és Kálnoki Kis Attila könyvéből kiderül a focista igaz története, hogy miként lett az álomból valóság. Hiszen miközben felküzdötte magát a világ elitjébe, rengeteg pofont kapott az élettől. A történetét az édesapja, az egykori nevelőedzője meséli el, a segítségével pillanthatunk be a kulisszák mögé. A könyvet kiadja az Animus Könyvek és a 24 Extra.
Kapott háromezer eurót
„Domi végül bérelt magának egy szolid lakást. A szerződése biztosított számára egy szponzorautót is, amelybe csak tankolnia kellett, illetve be kellett fizetnie a kötelező személyi jövedelemadót.
Végül abban maradtunk, hogy ezeken és az egyéb őt terhelő havi fix költségein – telefon, internet stb. – túl kap háromezer eurót, amit tetszése szerint költhet el, a többi pedig szaporodik, és amint tudjuk, befektetjük lakásokba, telkekbe. Ezeket én néztem meg, videón megmutattam Dominak, ő mondta ki a döntést, én pedig letárgyaltam az adásvétel részleteit.”
További részletek a legfrissebb Storyban!

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu




