A 34 éves Michelin-csillagos séfnek manapság nem kell a pénz miatt aggódnia. A Konyhafőnök egykori ítésze, Rácz Jenő több jól menő éttermet vezet, vállalkozásai pedig olyan nyereségesen futnak, hogy a Forbes már többször is felvette őt a legértékesebb magyar celebek listájára.
Pedig a sztárszakács sora nem mindig ment ilyen jól. Tizennyolc éves korában például egy dániai étteremben dolgozott gyakornokként, ahol bár rengeteget tanult, fizetés nem járt a munkájáért, így egy munkásszállón húzta meg magát, ahol nyolc emberrel osztozott egy aprócska, fűtetlen szobán. Míg annak idején buszjegyre sem volt pénze, és 40 percet gyalogolt a munkahelyére, hogy megvalósítsa az álmait, addig ma már jóformán mindent megtehet, megvehet magának, amiről álmodik.
„A stílus és a divat nem mindig jár kéz a kézben”
Luxusnyaralásokra, fényűző autókra és drága, márkás holmikra is futja Jenőnek, aki a hosszú, nélkülözéssel teli évek után nem is sajnálja magától és családjától az élvezeteket. Irigylésre méltó mindennapjaiba a közösségi oldalán is gyakran enged betekintést, nemrég például New Yorkból posztolt az Instagramon, de Toszkánában töltött nyaralásáról is beszámolt a követőinek, akik hol osztoznak Jenő örömében, hol keserédesen nézegetik a séf bejegyzéseit.
Jenő legutóbbi, ártalmatlannak tűnő bejegyzése például sokaknál kiverte a biztosítékot. Ehhez nem kellett más, csupán egy esküvő és egy márkás, ám megosztó kinézetű cipő, amit a séf egy barátja lakodalmán viselt. „Esküvőn vagyunk, és nagyon jól érezzük magunkat. Kellemes hétvégét mindenkinek” – írta a Facebook-bejegyzésében az étteremtulajdonos, akinek „nem megfelelő öltözékét” többen is felháborítónak tartották.
„Azt a kinti váltócipőt ugye nem gondoljátok komolyan?”
– kérdezte az első kommentelő, majd többen is nekiestek Jenőnek a terepmintás sportcipője miatt. „A stílus és a divat nem mindig jár kéz a kézben. Ez a fotó ezt szépen demonstrálja!” – fejtette ki véleményét másvalaki.

A megjegyzéseket követően természetesen Jenő sem maradt adós a válasszal, és megígérte a követőinek, hogy legközelebb lakkcipőt fog húzni, ha esküvőre megy, ám addig az általa választott és szeretett lábbelivel kell beérniük az embereknek. Az internetes csatározás azonban itt még nem ért véget. Jenő még tovább borzolta a kedélyeket azzal, hogy nem sokkal az ominózus bejegyzés után a megosztó luxuslábbelijéről és márkás zoknijáról is közzétett egy fotó.
- „Ez van, amikor van pénzed, és vehetsz ruhát, cipőt, de stílust nem.”
- „Ez a magamutogatás mennyire kiábrándító… Elhisszük, hogy marha sok lóvéd van, nyugi.”
- „Ne szítsd a tüzet, Jenő!”
Olvashatók a további kommentek Jenő posztja alatt, mi pedig kíváncsiak voltunk, hogy a séf Valentino Garavani típusú lábbelije mennyi pénzt kóstál. Kiderült, Jenő kedvenc, báránybőrbőlt készült, kobaltkék velúrmintával megtoldott cipője valóban nem két forint. Az egyik luxusmárkákat forgalmazó weboldal szerint az ominózus darab most 445 ezer forint helyett 256 ezer forintba kerül. Ahogyan Jenő zoknija sem éppen egy mezei darab.
Miután az egyik kommentelő megjegyezte, hogy a séf bordázott pamutzoknija sem éppen egy ízléses viselet, a híresség azt is leleplezte, hogy bizony zokniból sem vesz fel akármilyet. „ALO zokni, többit a fantáziádra bízom!” – reagált egy kommentre Jenő, mi pedig kíváncsiságból arra is rákerestünk, hogy pontosan mennyibe kerül Jenő kedvenc zoknija. A márka weboldala szerint párszáz forint híján 15 ezer forintba kerül, ami egy „mezei” zokni árának nagyjából a tíz, tizenötszöröse.
Persze hogy ki mire költi a kemény munkával megkeresett pénzét, mindenkinek a magánügye, ám úgy tűnik Jenő semmi jótól nem fosztja meg magát, és a drága autók, nyaralások, programok mellett még a zoknijára is gondja van.
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu




