Több hét ádáz küzdelem után véget ért az idei Nyerő Páros, amit 2025-ben Laky Zsuzsi és Dietz Guszti nyert meg. Az biztos, jó helye van győzelemmel járó nyereménynek! Zsuzsi és Guszti 2,5 millió forintot nyertek, az összeget otthonuk felújítására költik majd. Ünneplés is lesz a napokban. Mivel még a legközelebbi családtagjaiknak sem mondhatták el, hogy nyertek, a szeretteikkel is csak most osztották meg a jó hírt. Azt mondják, a műsor négy hete alatt önmagukat adták, nagyobb vitájuk senkivel sem volt, Zsuzsi csak egyszer olvasott be Bárdosi Sanyinak. „Nem szerepeltünk, és ha kellett, beleálltunk konfliktusokba. Ilyenek vagyunk.
Amúgy a játék elején azt hittük, hogy Bárdosi Sanyiékkal barátok leszünk, hiszen volt egyfajta közeledés, beszélgetés, de aztán kiderült, hogy a részükről ez nem volt őszinte. Sajnálom, hogy ez így alakult.
Bendéékhez és Rebekáékhoz kerültünk közel, olyannyira, hogy velük a forgatás óta is napi kapcsolatban állunk. Amúgy ez a legszebb hozadéka egy ilyen tévéműsornak: jó kapcsolatokra, barátságokra lehet szert tenni – mondja Laky Zsuzsi.
Ugyanakkor úgy véli, nem kell mindenkivel jóban lennie. Kulcsár Edináékkal például semmilyenben nem voltak. – Egyszerűen nem volt meg a kémia, nem volt miről beszélni. És ha ez így van, nem kell semmit sem erőltetni.”

Kiemelt kép és fotó: RTL




