Hazai sztár

Bódi Hunor és Megyer: „Nem vagyunk bűnözők!”

Az Ázsia Expresszben szereplő testvérpárról kering néhány kellemetlen szóbeszéd, például, hogy idős embereket vertek át, vagy hogy édesapjuk bántalmazta őket. Hunor most mindezekről a Storynak vall.

Korábban még nem szerepeltek televíziós műsorban, mégis sokaknak ismerős lehet Bódi Hunor és Bódi Megyer arca. Egyrészről az utóbbi időben több tucat cikk jelent már meg róluk, és nem mind pozitív. Illetve a közösségi oldalaikon igen aktívak, több százezres követőtáboruk van. Ugyanis a hétköznapokban a bátyjukkal, Bódi Bencével – aki pedig a konkurens csatorna, az RTL egyik műsorában, a Nyerő Párosban látható – kiegészülve, motivációs előadóként járják az országot.

Ingyen is elvállalták volna

Pár évvel ezelőtt a TV2 már megkereste őket azzal, szerepeljenek a már sok évadot megért kalandrealityben, de akkor még nem érezték magukat készen rá. Előbb szerették volna felépíteni magukat, a vállalkozásukat, hogy később aztán ne tudják rájuk sütni, hogy nem többek celebeknél.

A tervük sikerült, évente harmincötezer embernek tartanak motivációs előadásokat, és már több könyvük is megjelent a témában. De ha nem a hírnévért, és nem is a pénzért, akkor miért vállalták el az Ázsia Expresszt? „Megyerrel ingyen is igent mondtunk volna rá… Az ok viszonylag egyszerű,

túl azon, hogy vágytunk egy ilyesfajta közös kalandra, szerettünk volna előbújni a bátyánk árnyékából

– mondja határozottan Hunor. – Amióta belevágtunk az előadássorozatunkba – ahol olykor viccesen, olykor komolyan beszélünk a saját tapasztalatainkról, megéléseinkről –, Megyerrel kaptunk olyan kommenteket, reakciókat, hogy mi nem vagyunk olyan jók, ügyesek, mint Bence. Voltak olyan megkeresések, reklámok, ahol csak őt akarták, minket nem. Ezekből persze nincs sok, meg tudjuk a helyünket, értékünket, mégis szerettük volna bizonyítani, elsősorban magunknak, hogy elég jók vagyunk.”

4 fotó

„Édesapánknak sem volt egy könnyű élete”

Az idősebb testvérükkel kimondottan jó a viszonyuk, és mint azt Hunor meséli, kiskorukban apjuk helyett apjuk volt. „Amikor néhanapján azt olvassuk, ’mit kapálózik a két öcsi?’, és ez minket rosszul érint, azzal semmiféle nyomást nem szeretnénk Bencére tenni. Felnézünk rá, és sokat köszönhetünk neki. Sok cikk született azzal kapcsolatban, és mi is beszéltünk már róla – főként a színpadon –, hogy

édesapánk sok szempontból megnehezítette a gyerekkorunkat. Bántott minket verbálisan és fizikailag is. Ő már nincs köztünk – elvette a saját életét –, így nem akarom őt szidni.

Meg neki sem volt egy könnyű élete. Huszonkilenc évesen például már megjárta a pszichiátriát. Különben ő egy meg nem értett zseni volt. A miskolci egyetemen volt professzor, sokáig agysebész akart lenni, de a szülei nyomására végül tanár lett. De mint ahogy rosszat sem szeretnék róla mondani, úgy felmenteni sem akarom. Volt időnk feldolgozni azt, amit nekünk okozott. Meg a bátyánk tényleg egyfajta apapótló volt. Megyerrel úgy tekintettünk rá, mint egy szentre. Ez akkor változott meg, amikor fiatal felnőttként egy céghez kerültünk, és a főnökünk lett. Ez az alá-fölé rendelt kapcsolat sokat ártott nekünk. De felmondtunk, eljöttünk, majd belevágtunk a közös motivációs projektünkbe. Évek kellettek hozzá, de rendeztük a nézeteltéréseinket.”

„Nem leszünk celebek!”

A borsodi testvérek botrányáról sokat lehetett mostanában olvasni. A pletykák szerint idős embereket csaptak be, erre rákérdezve, Hunor rögtön rávágja, ilyesmiről szó sincs. „Ez komoly bűncselekmény lett volna, mi pedig nem vagyunk bűnözők! Olyanokat olvasni a Redditen, hogy mi idős beteg embereket vertünk át, de ebből egy szó sem igaz! − szögezi le.

Most kiderül, honnan ered a vád. „Értékesítőként dolgoztunk egy cégnél, és igen, a termékek többnyire az idősebb vásárlókat érdekelték. Ebben az egészben mindössze annyit tartottam erkölcstelennek, hogy akár egy egész órán át jól elcsevegtem velük, hogy aztán a végén vásárlásra ösztönözzem őket. De sajnos így működik a direkt marketing… Aztán ehhez egy idő után már nem volt gyomrunk. És szerettünk volna valami saját vállalkozásba kezdeni.

De hamar rájöttünk, semmihez nincs tehetségünk, kivéve, hogy meg tudjuk szólítani az embereket.

Az anyukánk azt szerette volna, ha tanár lesz belőlünk, ő maga is az. De nekünk egy célunk volt: kitörni Borsodból. Most évi három roadshow-nk van 30 helyszínen, ez évi 100 előadást jelent. Írjuk a könyveket, és belevágtunk a tévézésbe. Szívesen vezetnénk műsort is. De nem leszünk celebek!”

A szerelme is támogatta a döntését

„Hármunk közül csak nekem nincs még gyerekem, de a párommal van két kutyánk – mondja Megyer. – Egyébként Petrával évek óta együtt vagyunk, és nagyon nehezen hagytam őt itthon, amikor az Ázsiát forgattuk. A búcsú volt a legnehezebb. De ő is támogatta, hogy menjek, mutassam meg magam.”

Kiemelt kép és fotók: Birton Szabolcs, Trenka Attila/fotocentral.hu, TV2

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!