Hazai sztár

Pásztor Erzsi: Még a fakanál is rosszul állt a kezében

A filmjelenetekben szereplő fogásoknak sokszor jóval nagyobb jelentőségük van, mint hinnénk. A Filmet főztünk című könyvben Pásztor Erzsi, a legendás színésznő a Veri az ördög a feleségét című moziról nosztalgiázott.

Negyven évvel ezelőtti film, de Pásztor Erzsi a Veri az ördög a feleségét című mozi minden forgatási pillanatára emlékszik. „András Feri, a film rendezője azt találta ki, hogy legyen egy olyan jelenet, amiben rétest nyújtunk, méghozzá a fejünk fölött. Ezen először jót nevettünk, mert azt hittük, viccel. Nem viccelt. Kiderült, hogy komolyan gondolja, sőt felfogadtak három helybeli, révfülöpi asszonyt, akik majd betanítanak minket, színésznőket – Pécsi Ildikót, Spányik Évát és engem. A gyakorláshoz a töltelékeket mindennap előre elkészítették – dió, mák, túró, alma, tök –, és ahányszor elmentünk a megrakott asztal előtt, mindig bekaptunk belőlük egy jó adagot. Máskülönben tényleg sokat gyakoroltunk az asszonyokkal. Pár nap múlva András Feri azt mondja nekem: ’Erzsike! Baj van. Amikor Mariska néninél rákérdeztem, hogy mikor lesznek a lányok felvételre készek, azt mondta, művész úr, ennek a színésznőnek (ez voltam én) még a fakanál is rosszul áll a kezében.’ ’Micsoda?’ – kérdeztem hangosan. Elkaptam az asszonyságot. ’Mariska néni. Mit kavarja maga itt a dolgokat?’ ’Arany művésznő! Mi nem tudunk a fejünk felett rétest nyújtani, de 300 forintot kapunk naponta, olyan jó, hogy itt lehetünk!’ Erre megszólalt Pécsi Ildi: ’Lányok! Ők se tudják, mi se tudjuk, de vágjunk bele, csak lesz valahogy!’ És lett. És felvettük. Azt hiszem, elég jól sikerült a film, mert sokan szerették, még külföldön is. Azóta is boldog emlék nekem ez az egy hónapig tartó révfülöpi forgatás.”

A Veri az ördög a feleségét előzetese

Tökös-túrós rétes

Hozzávalók

A rétestésztához
• 500 g finomliszt
• 1 db tojás
• 1 teáskanál ecet
• 1 diónyi zsír
• 1 kávéskanál só
• 2,5-3 dl langyos víz

A töltelékhez
• 500 g gyalult tök
• 1,8 kg túró
• 800 g cukor
• 3 db tojás
• 4 db vaníliás cukor
• 4 db zsemle
• ízlés szerint mazsola
• zsemlemorzsa

Elkészítés

Ha nem akarunk bíbelődni a rétestészta elkészítésével, vegyünk kész lapot, terítsük ki, majd egyenletesen fröcsköljük be olvasztott vajjal.

A gyalult tököt sózzuk meg, majd hagyjuk állni.

A zsemléket áztassuk be, majd nyomkodjuk ki belőlük a vizet, és keverjük el őket a túróval. Adjuk a masszához a cukrot, a vaníliás cukrot, a mazsolát és a tojások sárgáját.

A fehérjét verjük kemény habbá. A kinyomkodott, kicsavart tököt adjuk a túrós masszához, majd óvatosan keverjük bele a tojások felvert habját is.

A tölteléket terítsük rá a tésztára, és szórjuk meg zsemlemorzsával.

Tekerjük fel a tésztát, majd vágjuk fel akkora méretűre, amekkora a kizsírozott tepsink. A rudak tetejét kenjük meg vajjal, és 200 fokos sütőben 30 perc alatt süssük meg.

A velős csontos húsleves és társai

Ki ne emlékezne a Szindbád jelenetére, amikor Latinovits Zoltán elfogyasztja a velős csontos marhahúslevest? A Filmet főztem című könyvben legendás mozik és az abban elfogyasztott ételek kapcsán mesélnek az alkotók, például Cserhalmi György.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!