Az 58 éves Stohl András mindig is híres volt extra munkabírásáról, ám most egy igazán embert próbáló időszakon megy keresztül. A népszerű színész-műsorvezető jelenleg két nagyszabású televíziós produkcióban is forgat: vasárnaponként a Sztárban Sztár All Stars zsűrijének egyik arca, miközben párhuzamosan forgatja A Nagy Ő című társkereső műsort is, ahol ezúttal az ő kegyeiért versenyeznek a hölgyek.
Stohl András élő adásban szunyókált
Korábban előfordult, hogy a sztáros műsorba beleforgatták A Nagy Ő-s randevút is. Így Bucinak két stáb részére is rendelkezésre kellett állnia. És ha még ez a két produkció nem lenne elég, ott vannak a színházi és reklámszerepei, illetve azok az események, amelyre műsorvezetőként kap felkérést.
Így nem csoda, hogy megesett vele az, ami kamerák előtt nem szokott. Amíg Tilla a Sztárban Sztár színpadán arra kérte a nézőket, hogy szavazzanak a még versenybe maradt négy énekesre, addig András a kezére támasztva a fejét, jólesően lecsukta a szemét.

Valószínű, hogy a vezérlőben dolgozóknak is feltűnt a szunyókálás, mert gyorsan másik kameraállásra kapcsoltak. A színész mentségére legyen mondva, hogy egy közel ötórás műsor emberfeletti teljesítményt követel meg Tillától és a zsűritől is. Ráadásul a művész napjai sokszor már korán reggel elkezdődnek, és éjfélig is eltartanak, így alig jut ideje pihenésre, töltekezésre.
Gyerekeivel is a TV2-ben találkozott
De vasárnap a TV2 kamerái előtt azt is elárulta, hogy a Sztárban Sztár adása előtt a stúdióban látogatták meg kisebb gyerekei, mert egyszerűen máskor nincs alkalma találkozni velük. Stohl András maga is megosztott egy megható fényképet a közösségi oldalán, amin a Rónai utcai stúdió udvarán sétál kézen fogva a kislányával, akinek mostanában minden perc kincs, amit a családjával tölthet.
Stohl András kislánya, Bella és kisfia, Andris
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu




