Napi friss

Kulcsár Edina és G.w.M halálosan féltékenyek egymásra

Olyannyira, hogy sírásig fajultak köztük a dolgok.

Sokan azt gondolták, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan megy is majd Kulcsár Edina és G.w. M kapcsolata, ám a páros rácáfolt a negatív jóslatokra. Mára házasok, két gyönyörű gyermekük született, és le se tagadhatnák, hogy három év után is fülig szerelmesek egymásba. Történt ugyanis, hogy a Nyerő Párosban való szereplésük kapcsán mindkettőjükből előbújt már a zöld szemű szörny.

A sort Edina kezdte meg, aki az egyik feladat közben nem értette, hogy a férjének miért fontos egy sztorihoz hozzátennie azt, hogy hány tucat nő volt ott velük, azon az emlékezetes estén?

„Még nem is tudtam, hogy létezel, amikor ez volt! Hát, ma már a házból nem megyek ki! Most már csak egy van. Egy életem szerelmes virágszála. (…)

Jó páros vagyunk, és mint kiderült, féltékenyek is vagyunk. Ismét. Edina megvan értem halva!”

– magyarázkodott és összegezte a történteket G.w.M.

Kulcsár Edina és G.w.M. nem titkolják, hogy féltékenyek Fotó: RTL

Meggondolatlan szavakat vágott felesége fejéhez

Majd pár nappal később fordult a kocka, és amikor a lányoknak szexi táncot kellett lejteni, a rappernek gurult el a gyógyszere. Amikor megtudta, mi a feladat, megkérdezte a műsorvezetőt, Sebestyén Balázst, hogy nincs-e olyan opció, hogy Edina nem teljesít, és bukják a pénzt, ugyanis nem szeretné, ha rajta kívül bárki más, ilyen buja helyzetben látná a nejét. De ekkor még csak viccelődésnek tűntek a rapper féltékeny szavai. Főleg, hogy Edina dögös, ostorcsapásos performansza után egyenesen azt mondta, újra beleszeretett.

A játék után azonban G.w.M befeszült, és a nemtetszése veszekedésig fajult közöttük. Mi több, Edina zokogva borult az ágyra, amikor a férje azt mondta neki, hogy látja mennyire otthonosan mozgott ebben a szexizős előadásban, s hogy nulla női tartás van benne. Persze, hamar megbánta a sértő megjegyzéseket, és bocsánatot kért a kifakadásáért.

„Edinát megbántottam, bunkóztam. Meggondolatlanul olyan dolgot mondtam, ami nem helytálló.

Nagyon rosszul éreztem magam. Nem szeretem, hogyha sír, mert az nekem egy bizonyítvány”

– mondta a műsorban, majd egyenesen Edinától kért elnézést. „Amiket mondtam, idegből mondtam. Nagyon szeretlek. Az van bennem, hogy egy hat gyerekből álló családanya vagy, tudom, hogy nem mozogsz otthonosan ebben. Lelkiismeretfurdalásom van. Szeretlek” –  esedezett a rapper, mire neje sírva rávágta, hogy ő is szereti.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!