Egy hétköznap délelőtt érjük utol Dulin Mettát, éppen edzésre tart Székesfehérvárra, ahova Tihanyból jár át, ugyanis ott él, távol a családjától, a barátaitól. Arra a kérdésre, hogy miért hagyta maga mögött a fővárost, rögtön rávágja: igazából nem is le-, hanem visszaköltözött, mivel ott nőtt fel. Erről pedig eszébe jut néhány régi emlék az édesapjáról, aki híres vitorlázó volt. „A mai napig az ő könyvéből oktatják a vitorlázást” – mondja elöljáróban az Ázsia Expressz játékosa.
„Próbálkozott, csak nem eléggé”
Amikor az apukájához fűződő kapcsolatáról faggatjuk, Metta eleinte hosszan hallgat, majd őszintén bevallja, hogy nehéz és bonyolult volt. „Itt sok ajtót ki tudnánk nyitni… Apukám már tíz éve nem él – és ez idő alatt rengeteg mindent átértékeltem –, illetve ritkán beszélek a magánéletemről, így a kapcsolatunknak csak egy szeletét mesélem el. Édesapám engem hároméves koromban, egy DNS-teszt és egy bírósági per után vett csak a nevére. Onnantól kezdve ugyan foglalkozott velem, de ezen sosem sikerült túllépnünk. Nem tudtuk bepótolni vagy meg nem történtté tenni az első három évet. Nekem szörnyen hiányzott egy apafigura az életemből, úgy is, hogy édesanyám mindent megtett azért, hogy pótolja őt. És persze apukámnak is sok minden kimaradt: az első nevetésem, szavam, lépéseim… Egyszerűen nem tudott kialakulni kettőnk közt egy erős érzelmi kötődés. Ő próbálkozott, csak azt hiszem, nem a megfelelő módon. Azt sem tudta jól kezelni, hogy kamaszkoromban még lázadtam is ellene. Elutasítottam, részben a múltunk miatt, és mert szörnyen szigorú volt. Annak idején miatta jártam Budapesten iskolába, mert úgy gondolta, ott részesülök majd a legjobb oktatásban.”
„Magamnak való ember vagyok”
Metta nem állt meg az érettségi után. „Megvan a diplomám, de igazából semmit nem kezdtem vele. Azért visszatekintve sok mindent átértékeltem, beleértve az édesapámmal való kapcsolatot. Erről anyukámmal is sokat beszélgettünk, noha ő igyekezett kimaradni ebből. Ő sosem próbálta kisimítani a szálakat apukámmal, ezt ránk bízta. Annyit tudott tenni, hogy két szülő helyett is szeretett. Különben fantasztikus a kapcsolatom vele, mint ahogyan a kilencvenegy éves nagymamámmal is! Kéthetente látjuk csak egymást, mivel ritkán járok fel Budapestre. Magamnak való ember vagyok, szeretek egyedül lenni. Abban az utcában, ahol élek, csak egy idős házaspár lakik rajtam kívül, mindenki más csupán nyaranta jár le. Viszont anyukámmal és a nagyival mindennap beszélünk. Ezért is éltem meg nehezebben az Ázsia Expressz forgatását, mert nem tudtam felhívni őket, miközben aggódtak értem.”
„Sokszor az életemért küzdöttem”
„Anyukám már az első adások után zokogva hívott fel, hogy rossz néznie, miken mentem át. Hát még ha minden mást is tudna! – folytatja már nevetve. – Sokszor az életemért küzdöttem, és most nem is a feladatokra vagy a stoppolásra gondolok. Már hosszú évek óta szenvedek egy betegségben, ami kezelhető, ámbár gyógyíthatatlan… Ez egy felszívódási zavar, amiben a tünetek epizodikusan törnek rám, kiválthatja a stressz, az időjárás, vagy ha nem alszom eleget, esetleg rosszat eszem. Na ezekből mind kijutott a műsor forgatása alatt! Ilyenkor a gyógyszerek sem igazán hatnak. A betegség miatt ödémás az arcom, néha akkora lesz a fejem, mint egy lufi… Nem érdekelnek a kritikák, a mocskolódó kommentek, de azt iszonyatosan rosszul élem meg, ha emiatt bántanak, mert én is látom, hogy nem szép, de változtatni nem tudok rajta. Ez egy betegség tünete, ami engem is zavar. Szóval igen, voltak napok Malajziában, amiket szörnyen nehezen csináltam végig. Mindennek ellenére abszolút megérte belevágnom, ez a legjobb műsor, amiben valaha szerepeltem!”
Kiemelt kép és fotók: Archív
