Emberpróbáló heteket tud maga mögött Harsányi Levente. Jegyessége felbomlott, a testvére pedig, bár egy sikeres életmentő műtéten esett át, két nap múlva elhunyt. Meg sem lepődünk, hogy a nagy dumás rádiós a minap egy érzelmes Jodie Foster-idézettel állt elő.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A story.hu felkereste Leventét, hogy megtudjuk, hogyan viseli a történteket, és hogy telnek a mindennapjai.
„Szeretném megragadni a lehetőséget, és itt üzenni az értem aggódóknak. Köszönöm azt a rengeteg üzenetet, szeretetet, de higgyétek el, nincs baj. Történt ami történt, nem az van, hogy én egy sötét pincében Depeche Mode-ot hallgatok azóta…
A testvérem elment, ez egy valós temetés volt. A szerelmi veszteség pedig egy lelki temetés. A bátyámat nem lehet visszahozni. Aki menni akar, azt pedig nem lehet visszatartani. Ezt el kell fogadni.
De ezek az események rádöbbentettetek, mennyire szerencsés is vagyok. Felértékelődött bennem az idő, amit a testvéremmel tölthettem, és sok emberrel ellentétben én elmondhatom, hogy megtaláltam életem szerelmét, és mellette mindazt, amire vágytam, még ha nem is vagyok már vele” – mondja a műsorvezető. Ugyanakkor nem akar hátra nézni, csakis előre.
„Őszintén mondom, mindennap boldogan kelek. Eddig is hálás voltam az életemért, a gyermekeimért, a házamért, a kocsimét, a munkámért, mindenért, de most ez az érzés még erősebb lett bennem. Rengeteg a munkám, új tévéműsoron dolgozom, és most is épp egy megbeszélésre rohanok. És a magánéletben sem vagyok bezárkózva. Nyitott vagyok a szerelemre is. Biztosan tudom, hogy megérkezik még mellém az a valaki, akinek kell.”
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu




