Egy igazi veterán tért vissza a Házasodna a gazda műsorába a hétfő esti adásban. Pető Józsi gazda már kétszer is szerencsét próbált az RTL társkereső realityjében, de végül nem lelt örök szerelemre a kamerák előtt. A forgatás idején egyébként még menyasszonya volt, de kiderült, azóta az a frigy is kútba esett. De hát ismerjük a mondást.
Aki nem tudja, az tanítja.
Így történt ez most is. Ugyanis Gyuri gazda, aki földijétől, Józsitól kért tanácsot, mert úgy érezte, bajban van. Mindhárom lány tetszik neki, mindhárommal csókolózott is már, és nem tud választani közülük.
Hagyott csapot-papot, szamócát
Józsi annyira fontosnak tartotta, hogy Gyuri révbe érjen, hogy még a szamócákat is maga mögött hagyta a szüret kellős közepén, és már rohant is Gyuri lovardájához. Aztán egyesével készített interjúkat a lányokkal. Nagyon felkészült volt: zsebéből kis papírt vett elő, arról olvasta fel a kérdéseket. A könnyed bemelegítő kérdések után aztán pedig minden lánynál sikamlósabb témák felé terelte a beszélgetést.
„Fantáziáltál már Gyurival, és ha igen mit? – szegezte a lányoknak a kérdést, amit aztán még ki is egészített: – Piszkos fantáziálások is lehetnek benne esetleg.” A válaszokat pedig hol bólogatással, hol „hoppácska” felkiáltással nyugtázta. Miután úgy érezte, hogy sikerült minden információt begyűjtenie, már szaladt is Gyuri gazdához.
„Én meghallgattam a lányokat. Valóban elképesztően, nagyon nehéz helyzetben vagy. Mind a három lány el van telve veled, afelől nincsen gond. Te megfelelsz nekik. No de ezek a külső dolgok. Ezen a téren nincs is aggodalom. A belsőről van szó… – kezdte magyarázatát a párkapcsolatok Mekk mestere. – Ancsával kezdtem, ő nagyon határozott jellem. Amit mond, annak az tartja. Tehát nincs gond. Zsófi egy csodálatos szelíd lány. Amivel foglalkozik, amik érdeklik, az is egy olyan emberré teszi őt, aki határozott, és szintén tartja a szavait. Ő szintén rendben van. Tehát elképesztően jól válogattál, csak mondom, de ez pont a nehézséget tükrözi.”
„Kösz. Ezt tudtam magamtól is”
Gyuri gazda itt már sejthette, hogy valószínűleg teljesen felesleges volt Józsitól tanácsot kérni. „Azt vártam, hogy határozott véleményt formál majd. Ehelyett annyit mondott, hogy nagy bajban vagyok. Kösz. Ezt tudtam magamtól is” – vallotta a gazda. Józsi azonban folytatta a parttalan tanácsadást.
„Szabina nagyon lelkesen beszélt mindenről. Készen áll a párkapcsolatra. Viszont nagyon tisztán, őszintén adja mind a három lány magát – sommázott Józsi. – Én nekem nem kell javaslatot tenni ebben. Én nagyon örülök neki, hogy ilyen klassz hölgyek jelentkeztek hozzád, ez csodálatos. A nagyon nehéz, fájdalmas dolgok azok, amik nyomnak téged, azt én átéltem, benne voltam. Nem lehet megmagyarázni.”
A szerelem filozófiája
Végül Józsi filozófiai mélységeket kapargatva mesélt a szerelem csodálatos érzéséről: „Valahol hallottam, hogy a szerelem mindenre képes. Az egy olyan. De mi az? Azt mondják: mi az? Az egy olyan dolog, hogy vagy van, vagy nincs. Nagyon érdekes. És tudod mit? Kapaszkodj bele ebbe! Keresd meg a szikrát. Keresd meg azt a tüzet. Nálad van a kulcs: az, hogy melyik gyújtotta be a rakétát.”
„Józsival hosszan elbeszélgettünk, nagyon sok infót megtudtam tőle, viszont végül nem könnyítette meg a döntésemet” – mondta Gyuri, akinek a három közül egy lányt hamarosan haza kell küldenie…
Kiemelt kép: RTL




