Napi friss

10 millió forintot dobtak össze a rajongók Laár Andrásnak

Egyik nap még nincstelenként élt Laár András, aztán rajongói három nap alatt milliomossá tették.

Még a múlt héten fordult segítségért rajongóihoz Laár András, miután anyagi helyzete tarthatatlanná vált. A KFT egykori zenésze teljesen eladósodott, már üzemanyagra sem jutott pénze. Ráadásul kevéske, 130 ezer forintos nyugdíjához sem fért hozzá.

10 milliót dobtak össze a rajongók Laár Andrásnak

Most kiderült, hogy a rajongói mindössze három nap alatt 10 millió forintot dobtak össze a számára. Laár András meghatódva nyilatkozott erről. „Ez egy akkora… – kezdte a Tények Plusz kamerái előtt a zenész, de nem tudta befejezni a mondandóját, egyből elcsuklott a hangja. Aztán erőt vett magán, és így folytatta: – Összeszedem magam. Nagyon meghatott engem ez.”

A zenész hangsúlyozta, nem arról van szó, hogy néhányan pár százezer forintot felajánlottak volna. Nem! Kispénzű emberek adakoztak a számára: ezer-, ötezer forintokból állt össze a tíz millió forint. „Kiderült, hogy engem szeretnek… – sírta el magát ismét. – Akik úgy érzik, hogy hálásak nekem, azok hálásak értem. A kis pénzükből még egy ezrest odaadnak…”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

KFT zenekar (@kftzenekar) által megosztott bejegyzés

Gyerekei nem állnak szóba vele

Laár András mögött nehéz időszak áll. Kirakták a KFT-ből – az együttes többet szeretne zenélni, és kevesebbet bohóckodni –, de ami még felkavaróbb, hogy szakított vele a családja is. A gyerekei nem állnak szóba vele addig, amíg meg nem szabadul alkohol- és kábítószer-függőségétől. Laár András azonban állítja: sosem ivott, sosem drogozott, így hiába szeretne kapcsolatot a gyerekeivel, feltételeiket – többek között, hogy menjen el rehabra – nem hajlandó teljesíteni.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!