Sokak örömére hamarosan újra színpadon láthatjuk a népszerű színész-színidirektort, Verebes Istvánt, a Heti Hetes egykori nagyágyúját, akinek új produkciója a Heti Hetvenes címet viseli. Nem véletlenül.

Hiánypótlónak gondolja
„A közelmúltban találkoztam 8-10 barátommal, akikkel már régen nem beszéltem. Először egy beszélgetős este lehetősége jutott eszembe, majd a cím is, mert mindannyian 70-80 évesek vagyunk, aztán tovább latolgattam a dolgot. Semmilyen késztetésem nem volt arra, hogy megint beszálljak valamilyen nyilvános ügybe.
Teljesítménykényszerrel sem küzdök, de úgy gondolom, hiányzik egy olyan műsor a palettáról, ami nemcsak elemzés, nem politikai vita, hanem egyszerűen olyan, mintha egy kávéházban ülnénk és felelevenítenénk egy-két dolgot, illetve reflektálnánk néhány aktuális kérdésre is.
A korunkból adódóan emelkedettebben, elegánsabban, felülnézetből, és nem érdekek mentén, mert hetven felett már senki nem akar karriert csinálni” – nyilatkozta a Blikknek Verebes István.

Megvan a véleménye
A szeptember 15-i nyitó est műsorvezetőjét, egy fiatal hölgyet két órával a kezdés előtt választja ki a legendás riporter, Horvát János a Komlósi Oktatási Stúdió növendékei közül, akit Verebes megfogalmazása szerint rögtön be is dobnak a mély vízbe – írja a lap. „A barátaim között vannak kormánypártiak és ellenzékiek is. Van, aki tart attól, hogy nagyon elmegy valamerre a beszélgetés a politikai pozicionáltság miatt, de nagyon fogok vigyázni arra, hogy ez ne történjen meg” – magyarázta.
Majd arról beszélt, hogyan látja a mai közállapotokat, illetve, a tervezett produkciót. „Két eset van: vagy röhög az ember az egészen, mert ez a cirkusz olyan silány, hogy a legalpáribb bohóctréfa is klasszikus dráma hozzá képest. A másik lehetőség, hogy nem figyelünk oda a történésekre, vagy csak nagyon picit.
Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal a véleménnyel, hogy van az abszurdumnak, a hazugságnak, a törtetésnek egy olyan szintje, ami már nem kommentálható.
Én azt mondom: csinálják nyugodtan, legyenek harcosok, legyenek aspiránsok a hatalomra, semmi gond, csak engem ne tessék megfertőzni ezzel a viselkedésmóddal. Ez minden bizonnyal a Heti Hetvenes beszélgetései során is előjön majd, de a magyar közélet aktuális állapota csak egy nagyon kis valami ahhoz képest, amiről lehet még gondolatokat cserélni.”
Kiemelt kép: Olajos Piroska, Török László/fotocentral.hu, RTL




