Napi friss

Nem kapta meg luxusházát a ValóVilág nyertese

A Való Világ 3. szériájának győztese volt Gyukin Milovan, azaz Milo. Összesen 70 millió forintnyi nyereményt vehetett át. Ebben volt luxusnyaralás, autó és ház. Vagyis utóbbinak csak az ígérete.

Sok szempontból a ValóVilág 3. szériája a legek évada volt. A leghosszabb ideig, 160 napig voltak a luxusbörtön fogjai a szereplők, és egy felmérés alapján ez volt a nézők kedvence. 2 millióan ültek le annak idején a tévék elé, hogy lássák például Ágicát, Leót vagy Milót a képernyőn.

VV Milo, a részben szerb származású, akkor csupán 18 éves fiú volt, aki végül nem túl nagy szavazatkülönbséggel, de bezsebelte a 70 milliónyi nyereményt. A fődíj úgy állt össze, hogy benne volt két luxusutazás, egy autó és egy épülő családi ház, valamint havi 1 millió forint. Ám az csak most derült ki, hogy a ház végül sosem készült el.

A VV4-ben már a kamera túloldalán is tevékenykedett Milo (Fotó: RTL)

„Nem mondom meg, mennyit kaptam”

A mára 40 éves Milo csak most árulta el, hogy a ház helyett mit kapott az RTL-től. A lakópark építtetője ugyanis eltűnt a föld színéről, és a projekt végül nem valósult meg.

„Egy ház lett volna, de nem épült fel. Hála istennek egyébként. Valamilyen lakópark lett volna Pesttől 50-60 kilométerre. De aztán, amikor az alapkőletétel lett volna, hívtak az RTL-től, hogy a cég, aki felajánlotta, kámforrá vált. Megkérdezték,  mit szólnék, ha az ellenértékét átutalnák” – mesélte a Ki vagy te valójában? podcast vendégeként Milo.

A luxusingatlanhoz járt volna például medence is, így csak elképzelni lehet, valójában mennyit ért akkor. „10 perc múlva meg is érkezett az a bizonyos összeg” – árulta el Milo, azt azonban nem akarta felfedni, pontosan mennyi pénz ütötte a markát a beígért házért. Annyit azonban elárult, hogy több volt, mint a nyereménye.

„Sokkal több, igen”

– vallotta be Milo. Az, hogy mit értettek pontosan a nyeremény alatt Tihanyi Péterrel, nem derült ki.

Se ház, se esküvő

A magánéletét tekintve mindig szűkszavú Milo csak most fedte fel, hogy miért nem házasodott meg. 2019-ben ugyanis még arról szóltak a hírek, hogy megkérte kedvese kezét. Egy esküvőn került sor akkori párjával, Eszterrel az eljegyzésre, de zátonyra futott a kapcsolat.

„Eszterrel már szakítottunk, nem vagyunk együtt. Most pár hónapja egy nagyon csodálatos lányt ismertem meg, azt gondolom, hogy vele fogok megöregedni. Nagyon szerelmes vagyok, nagyon passzolunk, és nagyon klappol minden. Bízom benne, hogy ő is ezt érzi. Ő azt mondja, hogy igen. Decemberben azt tervezzük, hogy egy hónapot egy nagyon messzi, meleg helyen töltünk együtt egy-egy hátizsákkal. Most megnézzük, milyen, amikor egymásra vagyunk utalva”

– árulta el új kedveséről. Most távkapcsolatban élnek, de Milo még azt sem tartja kizártnak, hogy a lány miatt Nyíregyházára költözzön. Sőt örülne neki, ha Bernivel közös gyermekük születne a jövőben.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Milovan Gyukin (@miloone1) által megosztott bejegyzés

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!