Videós interjút készített a Telex Korda Györggyel és Balázs Klárival, akik szeptember 11-én létek fel a Budapest Parkban az All In turnéjuk részeként. Az interjúban felelevenítették, hogy bizony a szocializmusban sem a már befutott, sem a még a pályájuk elején állóknak nem volt könnyű dolga. A Kádár-korszakban a könnyűzene mindenható ura Erdős Péter volt, aki sorsokról is döntött.
Klári szerint a rendszerváltás előtt a női szólisták különösen nehéz helyzetben voltak. Egy korábbi interjúban erről így beszélt: „ORI-vizsgát (országos Rendezői Iroda – a szerk.) tettem, jártam énektanárhoz. Szécsi Pál volt mindig előttem. Budapestre költöztem, az első lakótársam rövid ideig Cserháti Zsuzsi volt, aki akkor még a Divatcsarnokban dolgozott az illatszerosztályon. Később sokat dolgoztunk együtt, és a férjem is” – fogalmazott a Blikknek.
A Telexnek azt is részletezte, milyen volt Cserháti.
„Úgy énekelt, mint egy istennő. Reggel, délben, este – neki sosem volt gondja a torkával.”
Klárika szerint akkor még nem voltak menedzserek, akik tárgyaltak volna Erdős Péterrel.
„Ha valaki bekíséri Cserháti Zsuzsát hozzá, és nem a Zsuzsa ül ott egyedül megsemmisülve, akkor talán ma is köztünk lenne.”
Ma már tudjuk, Erdős felajánlotta a népszerű, sikeres Cserhátinak, akit, ahogy a fia fogalmazott a Meglepetésnek, még ma is sokan szeretnek, hogy legyen vokalista a Neoton Famíliában Csepregi Éva mögött. Ezt az ajánlatot Cserháti visszautasította, ezért a későbbiekben, hosszú éveken át Magyarországon nem kapott méltó munkákat, ez pedig lelkileg tönkretette. Balázs Klári azt is felidézte, hogy Erdős azt mondta rá is, hogy nem lesz semmi belőle. Ma már tudjuk, nem lett igaza.
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu




