Az elmúlt időszakban feltűnően jó kapcsolatot ápol Liptai Claudia és Ördög Nóra. Korábban sosem láthattunk tőlük olyat, amit mostanság. Például, hogy július közepén Bécsben buliztak Justin Timberlake koncertjén négyesben, a férjeikkel együtt. Vagy hogy két hete együtt hajókáztak, boroztak a Balatonon. Pár nappal később pedig Zamárdiban, a Strand Fesztiválon tomboltak.
A két édesanya kiengedte a fáradt gőzt, és sikítva, teli torokból énekelte a ValMar Úristen című dalát. De ez még nem minden: információink szerint idén Claudiáék beköltöztek Nóráék balatonakarattyai nyaralójába, és a két család napokig együtt vakációzott.

Kés a szívben
Mi ez, ha nem furcsa? Főleg azok után, hogy – ha tagadják, ha nem – ők ketten azért mindig is nagy riválisai voltak egymásnak. Hiszen mindketten csinosak, tehetségesek, népszerűek – és vitathatatlanul a legnagyobb hazai show-műsorok valaha volt legprofibb háziasszonyai.
Nem is kell sokat ugranunk az időben, épp tavaly ilyenkor volt az utolsó „viszályuk”, amikor is Liptai Claudiáról kiszivárgott, hogy sok év után újra a TV2 képernyőjén tűnik fel. Egy ország vette biztosra, hogy az újrainduló Megasztárral robban majd vissza a tévézésbe, hiszen a nevével a 2010-es években már-már összeforrt a tehetségkutató. A show háziasszonyszerepét azonban Ördög Nóra kapta, Claudia végül a Sztárban Sztár All Stars zsűrijében foglalhatott helyet. Noha Claudia sosem panaszkodott emiatt, lapunk úgy tudja, ez a lépés fájdalmasan érintette.
Egy hajóban eveznek
Tévés karrierjük kezdetén utódja még nem tört borsot Clau orra alá, mire ugyanis Nóra 2003-ban a háttérből a kamera elé került – és a Kölyökklubbal belopta magát a fiatalok szívébe –, kolléganője már a konkurens TV2-nél főműsoridőben aratott: akkor dübörgött a Claudia show és a Big Brother is.
De eljött az idő, amikor a versengés akaratlanul is megkezdődött közöttük, hiszen a nézőknek választaniuk kellett a két csatorna, az RTL és a TV2 legszórakoztatóbb esti show-műsorai, így két kedvenc műsorvezetőjük között is. Például a már említett 2010-es években, amikor az akkor még vörös démon a Megasztárban sziporkázott, a barna szépség pedig az X-Faktorban érzékenyült el adásról adásra.

A tényleges versengés 2014-ben indult el közöttük, amikor több mint egy évtized után Nóra is átigazolt a TV2-höz. Akkoriban mindenki árgus szemekkel figyelte Claudiát: vajon hogyan fogadja a házhoz jött konkurenciát?
„Én a Nórit nagyon-nagyon kedvelem, 15 éve ismerem. Egy nagyon tehetséges, nagyon profi és hát nem mellesleg egy nagyon-nagyon szép lánynak tartom. De ami a legfontosabb: ha valaki igazán tehetséges, akkor egy olyan csapatnak szeretne a tagja lenni, ahol mindenki nagyon jó. Úgyhogy a Nóri jövetelével szerintem még sikeresebb lesz a TV2”
– nyilatkozta Claudia. De bármilyen kedvesen is szóltak a szavai, bizonyosan nem érintette őt jól, amikor egyértelmű lett számára: a legtöbb műsort és a legnépszerűbbeket onnantól Nóra kapja a csatornán.
A teljes összhang után jött a váltás
Akkoriban Nóráé lett többek között a Rising Star, Az ének iskolája, a Kismenők, a Star Academy, a Vigyázat, gyerekkel vagyok! és az Ázsia Expressz is, amíg Claudia A Nagy Duett mellett csak az 50 milliós játszmát, az Appra magyar!-t és az Extrém Activityt vezette – utóbbit már a SuperTV2-n.
Az évente megrendezett Televíziós Újságírók Díjátadó Gálája sem segíthette a két műsorvezető kapcsolatát, Nóra ugyanis öt éven át zsebelte be kolléganője elől a legjobb műsorvezető díját – noha egyébként Claudia sem szégyenkezhetett, a legjobb zsűritag címét ugyanis rendre ő vitte el.
2018-ban aztán a csatorna úgy döntött, véget vet a mendemondának, miszerint a két női húzóarca ki nem állhatja egymást, és közös műsorba tették őket. „Szerintem médiatörténeti pillanat, hogy a Csak show és más semmiben Nórival műsorvezető párosként láthat majd minket a közönség. A hazai televíziózás pályáján mindketten hosszú idő óta elpusztíthatatlanok vagyunk. Mi már sokszor latolgattuk a közös műsorvezetés lehetőségét, és most végre alkalmunk nyílik rá” – nyilatkozta Claudia akkoriban egy napilapnak.
A TV2 két nagyasszonya természetesen vérprofin, teljes összhangban hozta le a show-t. A műsor végeztével, 2018 végén azonban Claudia úgy döntött, nem hosszabbítja meg állandó szerződését a TV2-vel.

Együtt erősebbek
Tizenhét év után távozott a csatorna egyik legnagyobb neve. Claudia a Best magazinnak sokatmondóan azt nyilatkozta akkoriban, el tudja képzelni, hogy a jövőben is tévézik, csak sokkal színesebb feladatokra vágyik. Az pedig, hogy pár hónappal később, 2019-ben végre megkaparintotta Nóra elől a legjobb műsorvezető díjat, méltó lezárása volt ennek a korszaknak.
Ezután hét évig szabadúszóként, leginkább az RTL-en és a Viasat3-on láthattuk, majd tavaly a már említett Sztárban Sztár All Stars zsűrijében, idén februárban pedig Till Attila műsorvezetőtársaként A Nagy Duettben, újra a TV2 képernyőjén. A zsűrizést idén is folytatja az All Stars-ban. De amíg Claudia távol volt, a dolgok azért sokat változtak, a csatorna női műsorvezetői és húzóarcai között ugyanis Nóra után leginkább Lékai-Kiss Ramónát és Szabó Zsófit lehet felfedezni.
Akik fiatalok és szépek, de kétségtelen, hogy még van mit tanulniuk ahhoz, hogy egy kalap alá vehessék őket Nórával és Claudiával. Meglehet, a tévézés két koronázatlan királynője pont azt vette észre, hogy korban és tudásban közelebb állnak egymáshoz, mint a feltörekvő új generációhoz, és belátták, el kell ásniuk a csatabárdot, együtt ugyanis erősebbek, hogy továbbra is a topon maradjanak, mint külön-külön.
Az pedig, hogy idén ismét egy helyen dolgoznak, minden bizonnyal több találkozóra és beszélgetésre adott nekik lehetőséget. És mostanra, úgy tűnik, már nemcsak a csatorna falain belül, hanem a privát életükben is szeretnek együtt lenni. Nórát nem értük el, de Claudia sietve annyit mondott: „Jól látjátok, nagyon jóban vagyunk Nórival!”
Kiemelt kép: Archív




