Vasárnap este elstartolt a Sztárbox idei évada, és noha csak az első összecsapások történtek meg, nagyon úgy tűnik, máris megvan a szezon legjobb női versenyzője. Bár előzetesen a legtöbben Laky Zsuzsi és Kulcsár Edina meccséből előbbit jósolták győztesként, főleg miután neki a ketrecharcos férje, Dietz Guszti volt az egyik edzője. Ám Zsuzsi mégis csúnyán kikapott.
Kulcsár Edina mint Muhammad Ali lánya?
A négy menet közben a két kommentátor, Kovács Kokó István és Vadon Jani nem győzték dicsérni a négygyermekes édesanyát, akit, úgy tűnik, a többség alábecsült.
„Hú de szép volt. Kulcsár Edina nagyon dobálja ezeket a széles ütéseket. És nem csak dobálja, találja is ezeket! Nagyon agresszív. Szakmailag is összeszedettebb” – mondták.

Majd így hangzott Kokó legkomolyabb elismerése:
„Nyomokban kicsit Laila Alira, Muhammad Ali lányára (1999 és 2007 között profi ökölvívó versenyző – a szerk.) emlékeztet a mozgása, de még a hajviselete is.”
Berki Mazsi méltó kihívója
Kulcsár Edina fergeteges győzelme kapcsán rögtön eszünkbe jut a tavalyi Sztárbox legjobb női versenyzője, Berki Mazsi. Ő tavaly decemberben a Hell Boxing Kingsen is indult. Mazsi ott pár másodperc alatt ütötte ki román ellenfelét, így kategóriája győzteseként 100 ezer dollárt, illetve egy WBO- és egy Hell Boxing Kings-övet nyert.

Eddig tehát nem igen akadt olyan kihívója, akit megszorongatott volna. Ám elnézve Kulcsár Edina ringbeli teljesítményét és Kokó dicséreteit, meglehet, az egykori szépségkirálynő személyében végre emberére akadna.
Berki Mazsi sem hagyta szó nélkül Kulcsár Edina teljesítményét
„Néztem a Sztáboxot, és le a kalappal Edina előtt.
Nagyon ügyes és felkészült volt, méltó ellenfelem lenne!”
Mielőtt belevágott a felkészülésbe, egyébként fel is hívott, hogy mire számítson. Elképesztőnek tartom, hogy négy gyerekkel ezt így lehozta, fogalmam sincs, hogy csinálta” – kezdte Mazsi a story.hu-nak.
Ám kettejük izgalmas összecsapása több okból kifolyólag is majd csak jövőre lehetne esedékes. „Egyrészt még nagyon messze van a Sztárbox-döntő, és ha Edina megnyeri, azért a címet ilyenkor egy ideig birtokolja a győztes. Idén részemről Sápi Vivivel való címvédő mérkőzés került szóba, de Vivi nem vállalta. Mindeközben engem pedig megműtöttek, és csak most térek vissza a bokszterembe.
Év elején az ugrócsontomat kellett operálni, ami miatt nemrég még mankóval jártam, szóval kell egy kis idő, hogy újra formába lendüljek.
De így is heti ötször már a konditeremben erősítek, szóval minden rendben van” – árulta el érdeklődésünkre Berki Mazsi.
Kiemel képek: Trenka Attila, Nagy Zoltán/fotocentral.hu




