Ahogy arról a story.hu is beszámolt, szeptember 6-án, szombaton került sor Budapest egyik legnagyobb kulturális eseményére a Pozsonyi Piknikre. Az egész napos program egyik legjobban várt eseménye volt egy délutáni beszélgetés, ahol a tervek szerint Rónai Egon kérdezte volna Szinetár Miklóst és Fenyő Miklóst. Utóbbi azonban nem jelent meg, a rajongók nagy csalódására.
Mindenki azt találgatta, vajon miért maradt távol a legendás zenész, mert Rónai Egon csak annyit árult el, hogy Fenyő már előre szólt, korábban tudni lehetett, hogy nem fog megjelenni a beszélgetésen, ám arra nem kapott felhatalmazást Fenyőtől, hogy ennek okát elárulja a közönségnek. Fenyő most saját közösségi oldalán adott magyarázatot.
Nem tudta vállalni
A közlemény szövegét az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:
„Most értesültem arról, hogy a mai napon a média felületeken körbefutott egy hír, miszerint Fenyő Miklós nem jelent meg a tegnapi Pozsonyi Pikniken és „cserben hagyta a közönségét”.
Ezúton hozom mindenki tudomására, hogy semmilyen mulasztást nem követtem el! Magam részéről nem tudtam elvállalni ezt a nyár eleji felkérést, amely nem is a rendezvény szervezőitől érkezett, mégpedig azért nem, mert aznapra nekem már lekötött koncertem volt vidéken.
A koncertet egyébként tegnap nagy siker mellett teljesítettük is.
A fentiek ellenére a nevem mégis bekerült a Piknik programfüzetébe. Ezt a későbbiekben korrigálták ugyan a szervezők, a módosított program kínálatban már nem is szerepeltem, ám a közönséget tájékoztatók ezt nem vették figyelembe. (Megjegyzem a meghívás egy színpadi beszélgetésre vonatkozott, melynek témája a nemrégiben megjelent könyvem lett volna, mintegy 10-15 percnyi időtartamban. Ez tehát sajnálatos módon elmaradt, de ígérem egy őszi-téli író-olvasó találkozó sorozat alkalmával bepótoljuk.)
Tehát minden állítás, miszerint én “cserben hagytam” a közönséget, súlyos valótlanság.
Közel 60 év tanúsága alapján kijelenthetem, ha én elvállalok egy fellépést, azon ott is vagyok, és teljesítem. Erre tanú a tegnapi koncert közönsége is. Így hát arra kérem az “ügyről” beszámoló médiumokat, hogy az itt közölt válaszommal egészítsék ki írásaikat.
Az engem kedvelő közönséget pedig arra bíztatom, vigyék hírét a bejegyzésemnek. Köszönettel: Fenyő Miklós.”
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu




