Megismertük végre azt a Cápát, aki ugyan kemény üzletember, de melegszívű fiú és édesapa is. Mindezt Peller Mariannak köszönhetjük, akinél a négygyerekes Balogh Levente legidősebb lányával, Szimónával vendégeskedett.
Pótolhatatlan veszteség
Apa és pszichológus lánya beszéltek kettejük kapcsolatáról, a generációs különbségekről is, így hozták szóba a Szentkirályi Magyarország alapító tulajdonosát, Levente édesapját, Balogh Sándort.
Csodás közös emlékeiket idézték fel együtt Szimi nagypapájáról, akihez mindketten nagyon kötődtek. Levente ma is mérhetetlen tisztelettel és hálával beszél róla, nem felejti el, mennyi mindenben segítette őt. „2007-ben vesztettük el, nagyon nagy veszteség volt a számomra…
Nagyon tiszteltem, mert tudta, mikor kell visszalépni.
Amikor elment a világ mellette és látta, hogy én pedig jól csinálom, akkor hátralépett és mondta, hogy csináld. Ezt nagyon tiszteltem benne, pedig szerintem Magyarország egyik legnagyobb tudású szakembere volt.”
„Robot lettem”
Miután édesapja elhunyt, a vízkirály különös dolgot tapasztalt az őt körülvevő embereken, sőt, önmagán is. „Amikor elment, nem volt senki és nincs a mai napig, aki tanácsot adjon, vagy tanácsot merjen adni nekem. Egyedül maradtam. Ahogy elkezdtem építeni a céget, a birodalmat, a brandet, egyre kevesebben mertek nekem tanácsot adni – szomorodott el. –
Azóta egyébként nagyon magányos vagyok.
Vele meg tudtam beszélni, ő tudott nekem tanácsot adni… De 2007 óta egy önálló robot lettem.”
Kiemelt kép: RTL/fotocentral.hu




