Napi friss

Pataki Zita: „Sokkterápiára van szükségem”

Élete mélypontján nem talált más gyógymódot önmaga számára Pataki Zita.

Számtalan interjút adott élete mélypontjáról Pataki Zita, azt hihettük, mindent elmesélt már. Beavatta a nyilvánosságot a gyermekért folytatott küzdelmébe, rajongói tudtak minden újabb próbálkozásukról, műtétről. Arról is persze, amikor a férjével, Szárnyas Attilával föladták és eldöntötték, ha a sors így akarja, nem lesznek szülők.

Amit nem mondott el…

Akkor úgy mondták, elengedték ezt az álmukat. Most, hogy Geszti Péter faggatta őt az Adom a napom című élő show-ban, újra szóba került az érzékeny téma, és kiderült, nem mindent árult el Zita.

„Olvastam, hogyha úgy érzed, minden összeomlott körülötted, akkor le kell venni a tragédia-szemüveget, és föl kell rakni egy másik szemüveget. Ezt könnyű mondani, de nagyon nehéz csinálni.”

Nem meglepő, az időjós számára az összeomlás szó hosszú és hiábavaló küzdelmüket idézi fel. „Amikor nekem el kellett engedni azt, hogy ebben az életben saját gyermekem nem lesz, és nem láthatom a férjemet apaként vagy magamat anyukaként… Pedig az álmaimban látom.

Akkor az utolsó lombik után – amit egyébként nyilván megmutattam Magyarországon, és sokan nézték – tudtam, hogy igazi sokkterápiára van szükségem, hogy tényleg elengedjem. Akkor tudtam, hogy mit csináljunk, és mondtam: ’Ati, csak az utazás. Olyan helyre, ami tényleg sokkoló.’”

Ezért járják a világot

Pataki Zita és férje, Attila nem csak abban egyezett meg, hogy a Föld minél távolabbi zugait vegyék célba, hogy gyógyuljon a lelkük. „Először életemben Vietnámban jártunk egyetlen egy hátizsákkal… Két repülőjegyem volt. (…) Fogalmunk nem volt arról, hogy északról délre hogy jutunk le. Négy váltás ruha egy nőnek három hétre azért elég erős…”

A sokkterápia, úgy tűnik, még mindig tart, az időjós és férje azóta is járják a világot.

Kiemelt kép: Korponai Tamás/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!