Habár az elmúlt években elég nehéz volt kiigazodni azon, hogy Zámbó Krisztiánnak éppen mi a kapcsolati státusza, arra senki nem számított, hogy a Házasodna a gazda című műsorban tűnik majd fel. Zámbó Jimmy fia azonban váratlanul megjelent a szerda esti adásban, és elindult Erika gazda otthona felé.
„Istenem, ki lehet ez a csaj? Hát nagyon kíváncsi vagyok rá, egész csinosnak tűnt a képen, videón is. Nagyon kíváncsi vagyok erre. Olyan filterek vannak, hogy én is csalódtam már régebben. De nem minden a külső, azt gondolom, hogy… Nem tudom…” – kezdte Krisztián, miközben kocsija volánja mögött ült. És ekkor még sokan azt hitték, ő is azért indult el, hogy megmérkőzzön a többi férfival Erika gazda kegyeiért.
A következő mondat azonban rögtön más megvilágításba helyezte a történetet. „De mit aggódom túl? Nem az én csajom lesz” – mondta Krisztián, és aztán meg is állt a kocsival, hogy felvegye barátját, Kovács Norbertet, a 40 éves mentőst és vendéglátóst. Út közben még egy kicsit fejtegették, vajon mennyire számít a külső, és mennyire a belső értékek, de aztán amint a kapuhoz értek, Krisztián kitette barátját, és már indult is vissza. Meg sem nézte magának Erika gazdát.
Túlságosan rosszfiús?
Erika első benyomása az volt Norbertről, hogy túlságosan rosszfiús a kinézte, ezért nem illenek annyira egymáshoz, ám később a férfi átadott egy személyes ajándékot, ami láthatóan nagyon tetszett a gazdasszonynak: egy fényképes karkötőt, amin Erika és az egyik lova látható. Hogy ez mire lesz elég a későbbiekben, az egyelőre még titok.
A szerdai adásban egyébként nemcsak Erika gazda mutatkozott be a nézőknek, hanem Viktor gazda is. Mostantól az ő társkeresésének fejezeteit is nyomon követhetik a nézők Zsuzsi gazda és Gyuri gazda mellett.
Kiemelt kép: RTL




