Szabó Simon és Balogh Edina több, mint két éve alkotnak egy párt, ám a közösségi oldalaikon tett egy-két szerelmi vallomáson túl jó ideje nem beszélnek a magánéletükről. A színész-rendező azonban nemrég kivételt tett.
Ambiciózus, mindig keresi az új lehetőségeket, és olyan édesapa, aki a gyerekeinek él. A Hal a tortán óta már azt is tudjuk róla, hogy kiváló szakács, aki nem csak időnként téved be a konyhába. „Egy főnyeremény a nők számára” – jegyezte meg Megyeri Jonatán az Otthon a rabbinál című podcastműsorában Szabó Simonnak.
Összeköltözés nélkül is boldogok
Simon és a Barátok közt egykori sztárja több mint két éve vannak együtt. Idén a közös nyaralás is remekül sikerült. Bár ritkán találkoznak úgy, hogy mint a hatan jelen vannak, Simon két gyereke és Edina két gyereke pompásan kijön egymással. A pár összeköltözés nélkül is nagyon boldog.
„Együtt is élünk, meg nem is. Mert neki is van két gyereke, egy kislánya és egy kisfia. És nekem is van egy kislányom és egy kisfiam. De ők helyhez kötöttek, és én is, amikor a gyerekekkel vagyok. Nehéz összehozni. Mi a belvároshoz vagyunk kötve, ők meg kint élnek az agglomerációban. De volt közös nyaralás, meg azért találkoznak a gyerekek, és olyankor jól elvannak”
– mesélte Simon.
A teljes cikk a legfrissebb Story magazinban olvasható!

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu




