Napi friss

Így él együtt Stohl András és Vica a szakítás óta

Hiába szakítottak, még a mai napig egy fedél alatt élnek. De hogyan oldják meg a hétköznapokat, ha már külön utakon járnak?

Két hónapja derült ki, hogy Stohl András és Stohl Vica válnak, ám azóta is egy fedél alatt laknak. Sőt mindketten élik a külön kis életüket odahaza. De vajon mi történik a meseszép otthonuk
falai között?

Érdekes a helyzet Stohléknál

Bár közleményükben hangsúlyozták, hogy a válás ellenére továbbra is békében, szeretetben élnek, és együtt nevelik a kislányukat, Bellát, azért nem lehet egyszerű egy szakítás után egy fedél alatt maradni. Márpedig minden jel arra utal, hogy ők azóta is megosztják egymással a gyönyörű, Szentendréhez közeli otthonukat. Egyik nap ugyanis Vica posztol százwattos mosollyal a medencéjük partjáról a barátnői társaságában, másnap pedig a színész feszít tévés nagyágyú kollégáival ugyanott. Legutóbb a „Nyár vége party”-járól, ahol többek között Majkáékkal, Nánásiékkal és Liptaiékkal mulatott. Elsőre akár versengésnek is tűnhetne mindez, mondván „Kié a ház?”, „Ki szedte össze magát hamarabb a csalódás után?” – de mivel békét és szeretetet hirdettek meg a válásukkor, minden bizonnyal előre egyeztetett és külön töltött programokról van szó odahaza.

A teljes cikk a legfrissebb Story magazinban olvasható!

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!