A Házasodna a gazda második adásában bebizonyosodott: a zord külső, érzőszívű férfit takar. Zsuzsi gazda egyik jelöltje, Berki Ferenc ugyanis a műsor eddigi legőszintébb, legmélyebb és egyben legmeghatóbb pillanatait szerezte a nézőknek. Igaz ő is úgy nyilatkozott magáról, hogy kívülről egy doberman, de belülről egy golden retriver.
„Nincsen már…”
Az agyontetovált, kopasz férfi rögtön felkeltette Zsuzsi figyelmét, hiszen már a megjelenésekor sugárzott belőle a férfierő. A szívszorító beszélgetés pedig akkor kezdődött, amikor Zsuzsi félrehívta beszélgetni Ferencet, és megkérdezte tőle, volt-e már komoly kapcsolata.
„Két darab négyéves kapcsolatom volt, az egyik egy házasság” – felelte Ferenc, Sperling Zsuzsi pedig rögtön rákérdezett, hogy a férfinak van-e gyermeke. Ám a válaszra, amit kapott, valószínűleg nem számított.
„Nincs. Nincsen már… – kezdte Ferenc. – Elveszítettem a fiamat három-négy évvel ezelőtt. Megbetegedett, aztán ugye két évig küzdöttünk rákkal, és akkor elvitte szegényt. De nagyon szép élete volt egyébként, és az utolsó, amit mondott, illetve így az egész idő alatt, az az volt, hogy neki volt a legjobb apja az egész világon. 14 éves volt, amikor elment.”
„Maximálisan odafigyelt rám”
Később, amikor Ferenc a kamerának adott miniinterjút, könnyekre is fakadt. „Életem egyik legtragikusabb pillanatát megosztottam Zsuzsival. Nagyon nehéz volt, nem gondoltam volna, hogy sor kerülhet erre, és… – kezdte a férfi, de a mondatot már nem tudta befejezni, elöntötték az érzelmek. Csak egy kisebb szünet után volt képes folytatni az interjút. – Úgy érzetem, hogy Zsuzsi nagyon együttérző volt, nagyon kedves volt, maximálisan odafigyelt rám, és tiszteletben tartotta az érzéseimet.”
Ezek után talán senki sem lepődik meg azon, hogy Zsuzsi gazda az adás végén úgy döntött, szeretné közelebbről is megismerni Ferencet. Sőt Anikónak egy beszélgetésben még azt is bevallotta, egyelőre a férfi a favoritja.
Kiemelt kép: RTL




