Szeptember 2-án lenne 55 éves a nemrég tragikus hirtelenséggel elhunyt expolitikus. Schmuck Andor minden évben megadta a módját az ünneplésnek. Ötvenedik születésnapját 2020-ban a Szent István-bazilikában tartotta 495 vendéggel együtt egy grandiózus orgonakoncert kíséretében.
De olyan is volt, amikor születénapja alkalmából örökbe fogadott egy patkányt.
„A születésnapom alkalmából kimegyek az állatkertbe, ahol azzal lepem meg magam, hogy örökbe fogadok egy patkányt, mert az senkinek sem kell. Úgy érzem, rokonlelkek vagyunk a magányban”
– mondta akkor az őt jellemző humorral, amivel sokszor bánatát is palástolta.
Tavaly saját születésnapján a Tisztelet Társasága megalapításának huszadik évfordulóját is ünnepelte a Margitszigeti Szabadtéri Színházban csaknem ezer időssel. Ekkor még senki sem gondolta, hogy ez az utolsó közös születésnapjuk.

Idén is ünneplik a születésnapját
Barátja, Nyári Károly szeptember 3-án megemlékezést szervez Andor tiszteletére.
„Ő mindig csak adott, és ezt szeretnénk most viszonozni: a Tisztelet Társaságával karöltve rendezünk egy nagyon szép koncertet szeptember 3-án, szerdán 9 óra 30 perctől a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, ahol Andor kedvenc dalai csendülnek fel. Vele együtt kezdtük a rendezvény megszervezését még a nyáron, sajnos, emlékkoncert lesz belőle. A sírját is sokan látogatják, én is jártam nála többször az elmúlt hetekben”
– mondta meghatottan Nyári Károly a Blikknek.
Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu




