Mindenki Tótfalusi Fannit várta, de Novodomszky Éva jelentkezett a Duna kívánságműsorának, az Önök kértéknek a műsorvezetői székéből szeptember 1-jén. Az apropó, amiért ideiglenesen elfoglalta Bényi Ildikó egykori helyét, hogy átadja a stafétát szeretett kolléganője lányának, Tótfalusi Fanninak. „Akik régóta figyelemmel kísérik ezt a műsort, tudják, hogy amióta elindult, Bényi Ildikó volt a műsorvezetője. Ildikót sajnos ezen a tavaszon elvesztettük, de amellett, hogy ő egy csodálatos kolléganő volt és remek műsorvezető, kivételes édesanya is. A lánya, Tótfalusi Fanni veszi át a helyét. Ettől az ősztől ő lesz az Önök kérték állandó műsorvezetője” – kezdte Éva.
Fanni kívánsága
Fanni nagyon szép feladatot visz tovább. Éva pedig nem csak reméli, szívből hisz is benne, hogy jól érzi majd magát ebben a feladatban is. Ildikó lánya ugyanis nem kezdő. Először a Petőfi TV-n tűnt fel, egy ideje pedig már a SzerencseSzombatban is műsorvezetőként dolgozik. Ezúttal sokat mesélt magáról, gyerekkoráról, és arról, hogy édesanyja ikonikus műsorával éppen egyidős. Annak idején is minden részét látta. Jól ismeri a retró dalokat. És ezúttal a 28 éves Fanni kívánságával nyitották meg az őszi évad műsorát.

A dalhoz egy történetet is elmesélt, mert mostantól a kérések mellé a dalokhoz fűződő emlékeket is várják majd a nézői levelekben. „Az én választásomat lehet, kevesebben ismerik. Nem is tudom, hogy az Önök kértékben volt-e már. Ez a Hangokba zárva Bereczki Zoltántól. Mi erre keringőztünk tíz évvel ezelőtt. És nekem ez meghatározó élmény volt. Annyira jó volt az osztálytársakkal megélni a pillanatot, és ott volt nagyapa is, akivel együtt keringőzhettem utána. Neki is a keringő a kedvence. Elmesélte, mennyire szeretett keringőzni, ha például elmentek esküvőre, ő nagymama voltak az elsők, akiknek táncolnia kellett. Így ezt a dalt most neki küldeném” – mondta Fanni.
Minden reggel felhívja
Fanni elmesélte, amióta édesanyját elveszítette, még inkább anyai ágon a Hernádvécsén élő nagypapája jelenti számára a biztos támaszt a mindennapokban. „Nagyapa az első, akit felhívok, ha reggel felébredek. Hét óráig már felhívom. De ha hét óra harmincig valamiért véletlenül nem tudom, akkor már ő csörög. Amint van egy kis szabadidőm, azonnal megyek le hozzá. Most hétvégén is voltam nála, és ott tudtam tölteni pár napot. Olyan csodálatos kertje van. Van ott minden: uborka, paradicsom, nektarin, szőlő, és az, hogy utána megpakolja a csomagtartómat, és egy-két héten keresztül azt ehetem, amit ő termel, az fantasztikus. Nagyon felnézek rá, hogy mindezt ő létre tudja hozni. Amit pedig még mindig tanulok tőle, az a magabiztosság. És az önbizalom. Mindig próbál tanítani, hogy higgyünk magunkban. Mindenben nagyon-nagyon kitartó – ez nem biztos, hogy mindig olyan jó –, de akkor is elmondja a véleményét, ha nem kíváncsi rá senki” – mesélte Fanni.
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu




