Augusztus 31-én startolt el az Ázsia Expressz hatodik évada, amelyben Tallós Rita és lánya, Barbinak Paula is versenybe szállt a győzelemért.
Viharos kapcsolat
Anya és lánya ezúttal a Best magazinnak mesélt a kapcsolatukról, annak mélységeiről és magasságairól, amelybe már a nézők is bepillantást nyerhettek a TV2 kaland realityjében. „Sokat tanultunk önmagunkról, egymásról. Az Ázsia Expressz felért három év terápiával. Még jobban összekovácsolt minket, elmélyítette a kapcsolatunkat – kezdte a Best magazinnak Barbinak Paula, akinek édesanyjával való viszonya sokáig rendkívül viharos volt. – Nagyon hangosak, hevesek, temperamentumosak vagyunk. Gyakran összefeszülünk, de már egyre jobban kezeljük a konfliktusokat.
Ha valamelyikünkre rájön az ötperc, akkor a másik igyekszik higgadt maradni.
De ez nem mindig volt így – ismeri el Tallós Rita lánya, aki a verseny folyamán is próbálta megőrizni józanságát, igaz, így is volt, amikor szóváltásba kerültek az édesanyjával. – Az elmúlt tizenöt évben nem töltöttünk el ennyi időt kettesben együtt, mint most, a forgatás alatt, úgyhogy volt mit bepótolnunk!” – fűzte hozzá Paula.




Paula Amerikáig menekült
Anya és lánya tehát alaposan megdolgoztak a kapcsolatukért, aminek meg is lett az eredménye.
„Egy időben elég hosszú mosolyszünet volt közöttünk, nem beszéltünk, nem találkoztunk.
Végül ez is hozzásegített ahhoz, hogy most ilyen jó a kapcsolatunk. Nem könnyű egy színésznő lányának lenni. Pláne, hogy mindketten nagyon hasonló vérmérsékletűek vagyunk, de úgy tűnik ez a karmánk. Gyerekkoromtól kezdve sokat vitatkoztunk. Rengeteg lentet és fentet megéltünk együtt” – ismerte be Paula, majd Tallós Rita vette át a szót.
A színésznő elárulta, lánya húszéves korában egészen Amerikáig menekült. „Hat évet töltött egy óceánjáró hajón, amit akkor nyilván nagyon nehéz volt megélni. Úgy tűnik, mindkettőnknek kellett ez a kis kitérő, hogy aztán újból egymásra találjunk. Ma már sokkal nagyobb türelemmel és empátiával vagyunk egymás iránt, pedig bevallom, ez gyerekkorában nem mindig volt így.
Én soha nem voltam az az ősanya típus.
Próbáltam összeegyeztetni a karrieremet a családdal, és a nagy rohanásban nem tudtam kellő figyelmet fordítani a gyerekeimre. Ráadásul Paula nagyon introvertált alkat. Akaratomon kívül sokat vétettem ellene, amit valószínűleg soha nem fogok megbocsátani magamnak, de igyekszem jóvá tenni a ballépéseimet!” – vallotta be Tallós Rita.
„Tallós művésznőnek szólítom”
Paula az interjú során is többször a keresztnevén szólította az édesanyját. Megkérdeztük tőle, hogy miért. „A legritkább esetben szólítom anyának. Ez azért alakult így, mert sokat dolgozunk együtt, közösen hoztuk létre a Liliom Produkciót és furcsán vette ki magát, amikor anyaként hivatkoztam rá mások előtt. A legtöbbször Ritának, Ritusnak vagy Tallós művésznőnek szoktam szólítani.”
Kiemelt kép és fotók: Forgács Bea, Schumy Csaba, Trenka Attila/fotocentral.hu, TV2, Archív




