Nem könnyű időszak a mostani Bényi Ildikó lánya számára. Márciusban hunyt el édesanyja, az Önök kérték című műsor kedvelt és sokra tartott műsorvezetője. Ám az élet – ahogy mondani szokták – nem állt meg. És bár a gyászidőszak még javában tart, Tótfalusi Fanni a mai nappal megkezdte élete legnehezebb, ugyanakkor legnemesebb feladatát.
Az Önök kérték műsorvezetésére még áprilisban kérték fel Fannit. A megújult műsor első része pedig ma látható a Duna csatornáján. Fanni reméli, helytáll a műsorban, hiszen szeretné minél tovább őrizni édesanyja emlékét. Ezért mondott igent a feladatra is.

Az első rész rendhagyó lesz. Az Önök kérték 15.30 órai kezdettel egy különkiadással jelentkezik, amelyben a nézőknek lehetőségük lesz Bényi Ildikó lányát jobban megismerni. Fanni a SzerencseSzombat műsorvezetőjének, Novodomszky Évának mesél magáról és az édesanyjával való kapcsolatáról, hogy még inkább megismerhessék őt a televízió nézői. De arra is választ ad, hogy fiatal kora ellenére hogyan viszonyul a régi slágerekhez, sőt az is elárulja majd, ő melyik dalt kérné és kinek küldené.
„Nagyon-nagyon sokat ismerek, hiszen minden adást néztem anyával, ezen a műsoron nőttem fel. Egyidős is vagyok ezzel a műsorral. Mindig anyával együtt buliztunk, együtt táncoltunk. Ha a nagyszüleimmel voltunk, akár akkor is együtt táncoltunk rá a nappaliban. Erről nagyon-nagyon sok emlékképem van. Anya mondta mindig, hogy szerinte nincs még egy tinédzser, aki tényleg ennyire ismerné a retró dalokat ” – mondja el Fanni az első részben.
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu




