Napi friss

Ábel Anita ritkán emlegetett bátyjáról mesélt

Édesanyja kapcsán hozta szóba.

Ábel Anita az Egy ritmusban című YouTube műsorában az anyaképről beszélgetett a vendégeivel, méghozzá férfi-nézőpontból. Járai Máté például itt beszélt arról, hogy bár a felesége és az édesanyja teljesen különbözőek voltak, abban mindenképpen hasonlítottak, hogy egyikük sem dicsérte őt túl sokat. Illetve, hogy úgy gondolja, hogy Kíra egy picit az anyukája is.

„A bátyám hasonló nőt választott feleségül, mint amilyen anyukám volt”

A téma láthatóan a műsorvezetőt is mélyen elgondolkodtatta, majd előrukkolt egy személyes történettel a bátyjáról és az édesanyjáról. „Engedj meg egy személyes példát – intézte szavait a műsor másik férfitagjához, Sarkadi Bálint klinikai szakpszichológushoz. – Akkor én megnyílok… Az én anyukám borzasztóan erős asszony. Már-már mondhatom azt, hogy a matriarchális társadalom egyik alapköve volt a mi családunkban. Apám egy nagyon halk szavú ember volt. Nekem van egy bátyám, és ő egy nagyon hasonló nőt választott feleségéül, mint amilyen anyukám volt.”

„Rólam nem vett tudomást”

„Háztartásbeli, a családért élt, tehát abszolút azt a mintát követte – folytatta. – Mint ahogy, mondjuk, vagyok én, aki nyilván egy harsányabb, erőteljesebb egyéniség. Tehát rólam így nem vett tudomást, vagy nem én voltam a példa. Nála teljesen látni, hogy egy olyan nőt keresett, aki nem ennyire – és most értsétek jól a szót – erőszakos, makacs, határozott. Hanem maga a minta; aki otthon van a családdal, neveli a gyerekeket, akinek tulajdonképpen maga a család a karrierje.”

Majd azt kérdezte a szakembertől, mennyire gyakori a testvére példája, hogy egy férfi olyan nőt választ társául, mint amilyen az édesanyja. „Azt választjuk, ami hasonló, ami ismerős a számunkra – hangzott a válasz. – Épp erre szoktuk azt mondani, hogy nem azt választjuk, ami jó nekünk, hanem, ami ismerős.”

Kiemelt kép: Trenka Attila

Címkék:

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!