Napi friss

Faludy György utolsó szerelme, Fanni bujkál a világ elől

Jeles író, jeles költő és jeles műfordító, a 20. századi magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja volt Faludy György, de mindezek mellett kalandos életéről is híres világvándor. Idén szeptemberben lenne 115 éves – és idén szeptemberben 19 esztendeje, hogy elhunyt.

Kovács Fanni több mint hatvan évvel volt fiatalabb Faludy Györgynél. 2002-ben házasodtak össze. „Vár ránk egy nagy kaland. Nem magyarázok… – írta a lélekben örök vándor. – Nem parfümöd, de bőröd aromája söpör el mindent. Nem marad velem se baj, se gond, se félelem, se bánat, se múlt, sem emlék, csak a szerelem.”

Faludy mindennapjaiban az erotika, az érzékiség tizenéves kora óta meghatározó szerepet játszott. Nagy szerelmeket és talán még nagyobb testi kapcsolatokat élt meg. „Sokan vannak, kik erről mit sem tudnak, vagy háborognak, ha nézik – írta Fanni kapcsán –, pedig egyedül ezt nevezem szerelemnek a lepedőnktől egészen az égig.” Érzelmeinek soha nem szabott határt. „Szőkeséged mélyében lángok égnek, mint minden tagodban. Szép vagy nagyon – udvarolt neki csodás soraival. – Azt képzelem: a Péter templom minden gyertyáját meg­gyújthatnák hajadon.”

Az utolsó percig mellette volt

Fanni beköltözött a költő életébe, korábbi szerelme, Eric Johnson pedig mélységes fájdalmában elhagyta addigi párját, és vele együtt Magyarországot is. Nem sokra rá önkezével vetett véget életének. Aztán szép csendben elment a költőfejedelem is, magára hagyva feleségét, Faludy Fannit. Könyvgyűjteményét a Széchenyi Könyvtárnak adományozta, életének tárgyi emlékeit az özvegye őrzi, és tervei szerint szeretné egyszer kiállítani.

Fanni élete végéig szeretettel ápolt Gyurkája halála óta nem hallatott magáról. Egyszerűen utolérhetetlen, postafiókja megtelt, a régi telefonszámai már nem élnek. Mintha elzárkózott volna a világ elől. Reméljük, talál majd helyet a kiállításnak, és remélhetőleg eljön az az idő is, amikor megjelenteti Faludy György eddig kiadatlan, hozzá írt verseit.

A teljes cikk a Best magazin legfrissebb számában olvasható!

Szöveg: Szabó G. László

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!